Best WordPress Hosting
 

Több lábteret Kínának: bemutatkozott a nyújtott Audi Q6

A megjelenés sportos és agresszív, viszont nem villanyautósan futurisztikus, a rácsozás csak dísz

A kínai vásárlóerő nagysága miatt érdemes országspecifikus modelleket felvenni a kínálatba, többek között az Audi is ezt teszi szinte az összes modelljével. Felsőbb körökben elvárás a nyújtott tengelytáv, még akkor is, ha az autó maga nem tartozik a luxuskategóriába, így született meg például a hosszú Audi A4 és 3-as BMW.

Máris itt vannak a Toyota következő elektromos modelljei

Egészen látványos lett a Toyota eddigi leginkább kupés crossovere

Nem ül a babérjain a Toyota, a bZ4X piacra dobása után már meg is érkezett a márka következő két elektromos modellje. Sajnos csak Kínának szánják az új bZ3C-t és bZ3X-et, bár érthetetlen, miért, hiszen mindkettő egészen Európa-barát stílust kapott. Tavaly a Pekingi Autószalonon már láthattuk ezeket koncepcióautók formájában, most ugyanitt a sorozatgyártású modellek mutatkoztak be. Két ritkaságra is figyelmesek lettünk: egyrészt szinte semmi részletet nem árult el a Toyota arról, mi van a lemezek alatt, másrészt pedig számtalan merész motívumot megtartottak az értékesítésre szánt verziókon is, egyáltalán nem butították le a dizájnt.

A Mini is belép a prémium elektromos crossover mezőnybe

Az új Mini Aceman a kompakt külső méreteket a lehető legnagyobb utastérrel és tisztán elektromos meghajtással párosítja. A 4,07 méter hosszú, 1,75 méter széles és 1,50 méter magas Aceman a Cooper és a Countryman közötti helyet foglalja el a gyártó kínálatában. A szögletes kialakítású, LED-technológiás első fényszórók és a 17, 18, illetve 19 col méretekben elérhető felnik még modernebb, vadabb külsőt kölcsönöznek az újdonságnak.

Videón az Alfa Romeo Milano!

Tegnap részletesen beszámoltunk az Alfa Romeo kínálatának bővüléséről, hiszen bemutatták a Milano névre keresztelt kis crossovert. Tényleg kicsi, mert lefelé terjeszkedik fele az Alfa Romeo. Ide kattintva olvashatod a pontosabb részleteket az autóról, az alábbi videó viszont mozgás közben is megmutatja.

Még több videóért iratkozz fel a YouTube csatornánkra itt!

Ilyen Alfa Romeót még biztosan nem láttál: íme a Milano

A gyártó állítása szerint a sportosságot hozza vissza Európa legnépszerűbb kategóriájába az Alfa Romeo Milano. A rendhagyó külső mögött egy gyorsnak, játékosnak és kényelmesnek beharangozott, városi méretű crossover lakozik, amely 136 lóerős hibridként, illetve 156 és 240 lóerős villanyautóként is elérhető lesz. Az elektromos változat az 54 kWh kapacitású akkucsomaggal 410 kilométeres hatótávot és 30 perc alatti villámtöltést ígér 10%-ról 80%-ra.

Ez most a legolcsóbb Volvo?

A legkisebb és egyben a legolcsóbb Volvo

Lefelé bővült a Volvo kínálata, ráadásul egy villanyautóval. Természetesen a Volvo még mindig prémium márka, ám az EX30 árazása láttán valószínűleg vakarják a fejüket néhány olyan márkánál, ahol az elektromos modellekkel nem a prémium szegmenst célozták.

Rég nem volt Magyarországon ilyen kis Volvo

Nagyon vártuk a Volvo jutányos és eredeti villanyautóját a Vitara, a Mokka és a Captur méretében. A hátul hajtó elektromos városi autó képes alaposan kibillenteni a komfortzónádból.

The post Rég nem volt Magyarországon ilyen kis Volvo first appeared on Vezess.

Egyterűt is készíthet a Suzuki az új elektromos platformjára

Az EVX-hez hasonló kinézetűek lehetnek majd a Suzuki indiai modelljei

Egy olcsó és apró egyterűvel szeretne nagyobb szeletet kihasítani magának a Suzuki az indai autópiacon. A miniautók népszerűek a nagy népsűrűségű és alacsony jövedelmű lakosok tömegeivel rendelkező országban, de attól még az elektromos meghajtás ott is elterjedőben van, így az új egyterű minden bizonnyal villanyautó lesz a Carscoops szerint. Ehhez pedig adott is minden, hiszen a Suzuki a Toyotával közösen fejleszti a 27PL “gördeszka” padlólemezt, ami a villanymotorokat és az akkumulátorokat többféle karosszériaváltozathoz is képes társítani.

Földműveseknek készül a terepjárósított Volkswagen Polo

Komoly terepjáró így sem lesz a Polóból, de arra jó, hogy hepehupás földúton eljusson a szántóföldig

Kemény terepre optimalizálja a Polót a brazil Volkswagen. A 2025-ös modellév újdonsága a Robust utónévvel gazdagodik, ezzel hangsúlyozva a kisautó robosztusságát.

Fontos, hogy ne vesszen ki itthon a dízel?

Fanyaloghatnak a puristák, mert az eddig is maxinak mondható MINI még nagyobb, erősebb és nehezebb lett a modellváltással. Magyar utakon vezettük az új Countryman alapverzióját és a JCW sportmodellt, hogy kiderüljön, mit tud a kompakt SUV harmadik generációja?

The post Fontos, hogy ne vesszen ki itthon a dízel? first appeared on Vezess.

Ráncfelvarrást kapott Európa kedvenc Fordja

Új árnyalatban is elérhető lesz a szolidan frissített Puma

Életciklusának közepéhez érkezett Európa legkelendőbb Ford modellje, a márka pedig főként technológia frissítéssel igyekezett modernizálni a crossovert, a külsején alig változott valami. A legszembetűnőbb (és talán egyetlen jelentős) változás a nappali menetfényt érinti, amely új megjelenést kapott, illetve ezentúl opcionálisan a Pumához is elérhető a Matrix LED fényszóró. Újdonság a Cactus Szürke árnyalat, amely eddig nem volt elérhető a modellhez – így már hatféle fényezéssel kérhető.

Városi autó 10 millióért, jöhet?

Amikor én kezdtem a Vezessnél, a kiskategóriában három- és négyfokozatú, automatikus váltók működtek. A most tesztelt Peugeot 2008-ban viszont nyolc fokozatot kapcsol az automatikus sebességváltó, ami nagyon jót tesz a nem is olyan kis crossover kényelmének.

The post Városi autó 10 millióért, jöhet? first appeared on Vezess.

Berúgta az ajtót Spanyolországban az MG, élen a ZS!

belépő motor egy 1,5 literes szívó 106 lóerővel, egy hajszállal erősebb a 111 lovas egyliteres turbós blokk

Hatalmas lendülettel érkezett meg Európába az MG, a kínai márka már az élbolyba is képes befurakodni. A legtöbb kínai gyártó kizárólag villanyautóval próbálkozik, az MG különlegessége, hogy olcsó benzines modellel is jelen van a piacon, ami meg is látszik az értékesítési adatokon.

Még keményebb lett a legnagyobb Audi: Frissül a Q7 és az SQ7

Az új Q7 inkább csak egy erős frissítés, minthogy teljesen új generáció, ám így is rengeteg komoly változást láthatunk a 2015-ben bemutatott, hatalmas, prémiumkategóriás SUV modelleken. Új a hűtőrács és a lökhárító, mindkettő az Audi új, lekerekítettebb dizájnvilágát követi, a LED főfényszórók viszont nem csak látszatra újultak meg. A lézeres HD Matrix lámpatestek komoly előrelépést jelentenek a korábban sem gyenge LED egységekhez képest. Alapáron járnak még a 19 colos könnyűfém felnik, az alumínium tetősínek és a tolatókamera a parkolóasszisztens plusz csomaggal. Az extrák közt három új karosszériaszín és rengeteg külső-belső dekorelem is megjelenik, a feláras felnik pedik akár 22 colosak is lehetnek.

Újabb kínai autó érkezik Magyarországra, mutatjuk az árát!

A BYD Seal U egy 4,79 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,67 méter magas crossover, a nevéből is kikövetkeztethető, hogy a tavaly Magyarországra érkezett BYD Seal rokona. 2,77 méteres tengelytávjával és teljesen sík padlókialakításával egy tágas, kényelmes ötszemélyes SUV-nak ígérkezik. Az utastérben az elektromosan elforgatható központi érintőképernyő 12,8 vagy 15,6 colos, a vezető előtti digitális műszeregység pedig 12,3 colos.

Hirdetés

Újabb elektromos típus bemutatását halasztotta el a Maserati

Az elektromos Quattroportéra még várni kell, addig a villanyhajtású Grecale SUV-vel és a hamarosan érkező szintén villany GranTurismóval lehet vigasztalódni

Ahogy szinte az összes gyártó, a Maserati is kizárólag a villanyautókban látja a jövőt, ennek megvalósítása viszont döcögősen halad. A GranTurismo Folgore és a Grecale Folgore után a Quattroporte ugyanilyen elnevezésű verziójának premierjét is elhalasztották, illetve a négyajtós fejlesztése is szünetel. Az idei év egyik legnagyobb újdonsága a végre-valahára elkészült elektromos Grecale, a belépőmodell a tervek szerint tavaly került volna piacra. A GranTurismo dugattyúk nélküli változata is idén érkezik, de a második negyedév előtt nem érdemes kulcsátadásra számítani.