Best WordPress Hosting
 

Kínai fejlesztésű akkuval újít a Fiat 500e

100 millió eurót fektet a Stellantis a Fiat 500e új akkucsomagjába, erről számolt be Carlos Tavares vezérigazgató az Automotive News Europe hírpotálnak. A fejlesztés elsődleges célja, hogy versenyképesebbé tudják tenni az aprócska Fiat modell árát, hiszen már a cégcsoporton belül is akadnak lényegesen olcsóbb konkurensei. Ennek köszönhető az is, hogy az akkucsomagot Kínában fejlesztik majd, igaz, a gyártás Olaszországban folytatódik. Az első új, kínai fejlesztésű akkucsomagokkal szerelt autók nagyjából 18-24 hónap múlva gördülnek le a gyártósorról.

Hirdetés

Egyterűt is készíthet a Suzuki az új elektromos platformjára

Az EVX-hez hasonló kinézetűek lehetnek majd a Suzuki indiai modelljei

Egy olcsó és apró egyterűvel szeretne nagyobb szeletet kihasítani magának a Suzuki az indai autópiacon. A miniautók népszerűek a nagy népsűrűségű és alacsony jövedelmű lakosok tömegeivel rendelkező országban, de attól még az elektromos meghajtás ott is elterjedőben van, így az új egyterű minden bizonnyal villanyautó lesz a Carscoops szerint. Ehhez pedig adott is minden, hiszen a Suzuki a Toyotával közösen fejleszti a 27PL “gördeszka” padlólemezt, ami a villanymotorokat és az akkumulátorokat többféle karosszériaváltozathoz is képes társítani.

Vajon a végsebessége, vagy a hatótávja több? Autobahnon az 500e!

Télen, a kisebbik akkuval, autópályán, padlógázon: vajon a végsebesség lesz több, vagy a hatótáv?

Bár a WLTP hatótáv-érték a nagyobb akkumulátoros 500e esetében is mindösszesen 320 kilométer, nyári körülmények között is inkább 260 kilométer volt reális a valóságban annak idején, a típusról szóló tesztünk során. A videóban látható autó ráadásul a kisebb akkucsomagos, amelynek a hivatalos hatótáv-adata csak 190 kilométer.

Dél-Koreában ilyen cuki villanyautója is van a Kiának

Az autó aprósága leginkább az európai szemmel szokatlanul kicsi kerekekben nyilvánul meg

A Távol-Keleten gyakoriak az apró, “kei” autók, természetesen ezeket sem kerülheti el a villanyosítás. A Kia Ray régi szereplő a dél-koreai piacon, a hagyományos meghajtású változatának tavalyi frissítése után az elektromos verzió is megújult. A Carscoops beszámolója szerint komoly fejlődésen ment át a kis egyterű. Új az akkumulátor és a villanymotor is: előbbi 35,2 kWh-ra nőtt a korábbi 16,4 kWh-s kapacitásról, utóbbi pedig 86 lóerőt termel a korábbi 67 lóerő helyett. Ebből kifolyólag persze a hatótáv is megnövekedett, 138 km helyett 205-233 km-t tud megtenni egyetlen feltöltéssel, vegyes vagy városi használattól függően.

Te adnál 25 millió forintot ezért a háromkerekű BMW-ért?

Íme az olasz tervezésű kisautó, ami nélkül nem léteznének a több száz lóerős M modellek

Magáért beszélnek a a Használtautó.hu egyik legérdekesebb jelenlegi hirdetésének fotói. A tárgy ugyanis egy 14 lóerős, 18 newtonméter forgatónyomatékkal rendelkező, háromkerekű BMW, amelyet kereken 25 millió forintra tart a jelenlegi tulajdonosa. Természetesen ilyen paraméterekkel rendelkező modellt 2023-ban nem árul a BMW, a szóban forgó autó egy 60 évvel ezelőtt készült Isetta.

Hozzá kell azonban tenni, hogy nem csak a 21. században lenne idegen a BMW-univerzumban egy ehhez hasonló népautó, a modell 1955-ös megjelenésekor is kakukktojás volt a gyártó kínálatában ez az eredetileg olasz apróság. Az 503 és 507 luxusmodellek gyártása ugyanis veszteségesre jött ki az ’50-es években, a motorkerékpárok iránti érdeklődés csökkenésével a bajor gyártó a csőd szélére került.