2021-ben a Volvo ismét első tudott lenni lenni egy újabb kategóriában, ugyanis a svéd/kínai gyártó volt az első olyan autómárka, aki kijelentette, hogy 2030-ra teljesen száműzik a belsőégésű motorokat a kínálatukból. Ez azt jelenti, hogy még PHEV sem lesz a tervek szerint a kínálatukban. Ez a kijelentés a Volvo Cars üzletágra érvényes, ami a márka személyautóinak tervezéséért, gyártásáért és értékesítéseiért felel.
„Csak a jövedelmező növekedésen keresztül maradhatunk sikeresek. Ahelyett tehát, hogy egy eltűnőben lévő üzletágba fektetnénk be, úgy döntöttünk, hogy a jövőt finanszírozzuk – a jövő pedig az elektromos közlekedés és az online értékesítés. A belső égésű motorral szerelt autóknak hosszú távon nincs jövője.”
Az azóta eltelt idő alatt a Volvo serényen dolgozott is az ügyön, és ma már 5 tisztán elektromos autóval rendelkeznek (EX30, C40, XC40, EX90, EM90) a számtalan PHEV modell mellett, így jó úton haladnak afelé, amit elterveztek. A Volvo elektromos autóinak értékesítése tavaly 109 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban, 90 százalékkal Európában és 36 százalékkal Kínában.