Best WordPress Hosting
 

“Bezzeg ebben még volt anyag” – íme a ’89-es Polo az Autobahnon!

Bár a karosszériáról ez aligha mondható el, a motorjából biztosan nem spórolták ki az anyagot tervezéskor (Fotó: Youtube.com/NoSpeedLimitGermany)

Első ránézésre nem tűnt túl biztatónak a hiányos dísztárcsa-szettben az öreg Volkswagen, ám az autópályára felhajtva szinte azonnal bebizonyította, hogy 35 év után is maradt még erő az 54 lóerős, 1,3 literes benzinmotorban. Az alábbi videóban jól láthatjátok, hogy még az autó műszeregysége szerinti 170 km/h tartása sem jelent problémát a Polónak. Gyakran hallani, hogy az öreg autók mennyivel jobbak voltak, ezzel kapcsolatban pedig mindenképp meg kell jegyezni, hogy legtöbbször inkább csak az idő szépíti meg az emlékeket, ám tagadhatatlan, hogy ezek a típusok már bizonyítottak. Persze, alacsony fordulatszámon közel sincs annyi nyomatéka a négyhengeres, szívó erőforrásnak, mint a modern, turbófeltöltővel szerelt társainak, ám ez a technika egyértelműen jelesre vizsgázott tartósságból. Vajon 30 év múlva a mai, 1,0 literes, háromhengeres utódok között is akad majd, amelyik képes lesz reprodukálni az alább látható száguldást?

Földműveseknek készül a terepjárósított Volkswagen Polo

Komoly terepjáró így sem lesz a Polóból, de arra jó, hogy hepehupás földúton eljusson a szántóföldig

Kemény terepre optimalizálja a Polót a brazil Volkswagen. A 2025-ös modellév újdonsága a Robust utónévvel gazdagodik, ezzel hangsúlyozva a kisautó robosztusságát.

Ezek az autók határozzák meg a hazai inflációt

Olyan mértékben öregednek a magyarok autói, hogy már a KSH is kénytelen figyelembe venni.

The post Ezek az autók határozzák meg a hazai inflációt first appeared on Vezess.

Olcsó négyajtósból készítette kabriót a brazil Volkswagen

Szokatlan a négyajtós felépítésű kabrió, de így mégiscsak elegánsabban lehet beszállni hátra

A tavalyi év végével legördült a gyártósorról az utolsó nyitott Volkswagen, a crossoverséget a kabriózással ötvöző T-Roc hiába volt az egyik legnépszerűbb típus a kategóriájában, úgy látszik mégsem érte meg a piacon tartani. Ezzel egy hosszú hagyományt szakított meg a Volkswagen, a palettán szinte mindig megtalálható volt legalább egy nyitott modell. A Bogár, a Golf, majd az Eos és T-Roc is a napfényre vágyóknak szólt, ami egyre inkább csak a prémiumot vásárlók kiváltsága lesz.

Kínszenvedés a 180 km/óra ennek a 18 éves Volkswagennek

Ne tévesszen meg senkit az alábbi videó elején az elírás: a felvételeken az 1,2 literes, ráadásul 6 szelepes alapmotort láthatjátok

Még 2024-re sem ment ki a divatból a teljesítményük miatt lenézni, vagy épp kerülni a háromhengeres motorokat. Pedig az erős, nyomatékos, ám kisebb köbcentis turbómotorok már olyan régóta jelen vannak, hogy jó eséllyel akadnak olyan sofőrök is az olvasók között, akik már réges-rég elfelejtették, vagy netán nem is tapasztalták meg soha, hogy mennyire gyengék voltak a korai, turbó nélküli elődök. Persze, egy-két szívó alapmotort még ma is kapni, ám 20 évvel ezelőtt még ez volt az alapértelmezés. Így a klasszikus háromhengeres hangélmény is jóval erőteljesebb, a nyomatékról és teljesítményről pedig magáért beszél az alábbi videó. Amíg egyes modern háromhengeresek nagyobb karosszériában is kényelmesen átlépik a 200 km/órát, addig a lent látható tesztalanyból a 180 km/órát is csak nyögvenyelősen, hosszas várakozás után lehet kicsikarni.

Fiatal használt Volkswagenek: megéri a presztízs a felárat?

A németek következnek: vajon mennyivel drágább egy 3 éves Volkswagen a konkurenciánál?

Gyakran hallani, hogy egy új autó azonnal elveszíti az értéke felét, amint kigurulsz vele a szalonból. Ez a városi legenda a fiatal használt autók piacán körülnézve egyértelműen nem teljesült az elmúlt néhány évben, hiszen az újautó-árak annyit emelkedtek, hogy három éves, sok tízezer kilométert futott járműveket lehet ugyanannyiért eladni, mint amennyit újkorában fizetett érte az első tulajdonos. Legújabb cikksorozatunkban ebbe a kínálatba ássuk bele magunkat: a legolcsóbbtól a legdrágább autókig utánajárunk, hogy megéri-e néhány évesen megvenni az újonnan túl drága modelleket. Íme a harmadik rész, ahol a Volkswagen márka szerelmesei szemezgethetnek.

Új családi szedánt mutat be a VW

Miközben Európában manapság a szabadidő-autók felé billen a Volkswagen kínálata is, a világ más részein még mindig kínálnak hagyományos szedánokat. Ilyen az új Lavida XR is, amelyet épp most mutatnak be Kínában.

Az újdonságot a SAIC-Volkswagen gyártja majd, és a Latin-Amerikában forgalmazott Lavida, illetve az Indiában gyártott Skoda Slavia egy változata. A műszaki alapjait az MQB A0-IN jelzésű platform adja, a karosszéria stílusjegyeiben pedig erősen emlékeztet az Európában is kapható VW Polóra, csak a hűtőmaszk jellege, és persze a farrész kialakítása más.

A Lavida XR a maga 4,56 méteres hosszával és 2,65 méteres tengelytávjával kicsinek nem igazán mondható, és a 498 literes csomagtartó is tekintélyesnek tűnik. Motorból egyféle lesz, 1,5 literes, 110 lóerős négyhengeres szívómotor, amelyet hatfokozatú automata váltóval párosítanak. Ráadásul nem is lesz túl drága: 100 ezer jüan, azaz 4,8 millió forint alatti összegért kerül piacra Kínában, így a helyi gyártmányokkal is versenyképes lehet.

Piaci körkép: 10 éve tartják az árukat az öreg Volkswagenek?

Nagyjából egymillióért már lehet egy 5.5-ös Passatod a legendás 1.9 TDI motorral 2023-ban. Kár, hogy ez az ár 10 éve változatlan, csak épp az említett autók öregedtek és kerülték meg még egyszer a földet.

Akárcsak 10 évvel ezelőtt, ma is nagyjából egymillió forintért vehetsz szép állapotú Golf IV-est, B5 generációs Passatot, vagy első generációs, de már frissített Sharant. A probléma csak annyi, hogy ezek már nem 15 éves autók, 150 ezer kilométerrel, hanem 25 éves autók, 300 vagy akár 400 ezerrel az órájukban. Íme a jelenlegi használtpiac ajánlata, ha nagyjából egymillió forintért szeretnél mémet népautót venni.

Hogy lássátok, nem légből kapottak a régi árak, ide kattintva találhattok egy 2015 elején közzétett cikket ezeknek a modelleknek az akkori áráról.