Best WordPress Hosting
 

Egész olcsó új villanyautót villantott a Fisker

Végre egy alaposan átgondolt koncepciójúnak tűnő, ígéretes árú új elektromos autó.

Az 1000+ lóerős és 140 millió forintos Ronin vélhetően sokaknál kiütötte a biztosítékot, azonban a Fiskernek szerencsére egy észszerűnek mondható új villanyautója is van, íme a sokak által várva várt Pear:

A “Personal Electric Automotive Revolution” egy 4,5 méter hosszú kompakt újdonság, mely 35 százalékkal kevesebb alkatrészből áll, mint a konkurensei.

Közel 1000 kilométert tud egy feltöltéssel a Fisker hiperautója

Az amerikai gyártó most leleplezett újdonsága igencsak ígéretesnek tűnik, remélhetőleg meg is valósul.

A Fisker egy négyajtós, ötszemélyes, nyitható keménytetős GT sportautóval rukkolt elő – megérkezett a Ronin.

A luxus utasterű újdonság részletes specifikációit egyelőre sűrű homály fedi, azt viszont már tudni lehet, hogy a három villanymotorra épülő összkerekes hajtáslánc 1000 lóerőt meghaladó teljesítménnyel bír.

Eddig messze a Tesla dominálja 2023-at

Az amerikai gyártó idén eddig több mint másfélszer annyi autót adott el, mint tavaly.

A Tesla az idei esztendő első felében mintegy 889 ezer villanyautót szállított le, ami éves szinten 57 százalékos növekedést jelent.

A képzeletbeli dobogó második fokára a kínai BYD állhat fel, mely közel 617 ezres mennyiséggel zárt az első félélvet, és ezzel 91 százalékos kiemelkedően nagy növekedést ért el.

Jön az első elektromos Lamborghini

Az olasz gyártó első villanyautója nem egy szupersportkocsi lesz.

Nyílt titok, hogy az egyre szigorogó károsanyag-kibocsátási normák miatt minden gyártónak, így például többek közt a Lamborghininek is nyitnia kell elektromos irányban.

Az olasz gyártó eddig csak hibrid modelleket mutatott be, de érkezőben az első lokálisan zéró emissziós Lambo, mely a legfrissebb híradások szerint nem egy kőkemény szupersportkocsi lesz.

Mindent elárasztanak az elektromos Porschék

A német gyártó hamarosan több új lokálisan zéró emissziós modellt dob piacra.

A Porsche azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2030-ban már 80 százalékban elektromos hajtásláncú új személyautókat fog értékesíteni.

A közelmúltban érkezett első villany Porsche, a Taycan mellé jövőre érkezik meg a teljesen új elektromos Macan, 2025-ben pedig jön a lokálisan zéró emissziós 718 Boxster.

Szupercuki új elektromos Fiat 500-as érkezett

Minek ide tető, minek ide ajtó? A legújabb villany 500-as ilyesmik nélkül hódít!

A Fiat a közelmúltban dobta piacra 500-as modelljének vadonatúj tisztán elektromos generációját, és ez adja az alapját a Castagna Milano vadonatúj kocsijának.

A 60-as és 70-es években a Ghia által gyártott Fiat 500 Jollynak emléket állító Tender2-ről nemcsak a tető hiányzik, hanem az oldalajtókról és a hátsó ajtóról is le kell mondanunk.

Megkezdődik az 1200 lóerős Lucid gyártása

Az újdonság bőven kevesebb, mint 2 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/h-ra.

A Lucid Motors bejelentette, hogy elkészültek a Lucid Air csúcsmodelljének, a Sapphire-nek az első véglegeshez nagyon közeli példányai, vagyis küszöbön a tényleges sorozatgyártás megkezdése.

A 249000 dolláros (87 millió forint) alapárú újdonságot a világ legerősebb szedánjaként jegyzik.

Új rekordon a Skoda villanyautó eladások

A VW konszern cseh márkája egész jól pörgeti az elektromos autókat.

A Skoda az idei esztendő második negyedévében mintegy 18900 tisztán elektromos hajtásláncú kocsit adott el, ami 41 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

A villanyautók házon belüli piacrésze egy év alatt 7,7 százalékról 8,5 százalékra nőtt, és ily módon magasabb, mint a Volkswagennél feljegyzett 7,9 százalékos arány.

Magasabb sebességi fokozatba kapcsolnak a Tesla töltők

Az amerikai vállalat legújabb töltői a korábbinál nagyobb teljesítménnyel kecsegtetnek.

A legfrissebb híradások szerint a V4-es legújabb Tesla Superchargerek csúcsteljesítménye eléri a 350 kW-ot.

Viszonyításképp, a jelenleg elterjedt V3-as töltők esetében be kell érnünk 250 kW-tal, az persze már más kérdés, hogy egyelőre még egyik Tesla sem képes 250 kW-nál nagyobb teljesítményt felvenni.

Nyomulnak az elektromos Audik

Az ingolstadti gyártó egyre több zéró emissziós autót ad el.

Az Audi arról számolt be, hogy az idei esztendő második negyedévében globálisan mintegy 41100 tisztán elektromos hajtásláncú új személyautót adott el.

Ez egyrészt 8,4 százalékos házon belüli részesedést jelent, másrészt pedig 59 százalékos növekedést az előző esztendő hasonló időszakához képest.

100+ kilométeres villanyhatótávra képes az új Superb

A Skoda újdonságába a korábbinál jelentősen nagyobb akkumulátor kerül.

A Skoda hamarosan hivatalosan is leleplezi a 2015-ben debütált aktuális Superb utódját, melyről kedvcsinálóként álcázófóliás kocsikat felvonultató fotókat és friss információkat hoztak nyilvánosságra.

A szedán és kombi változatokban érkező flagship kategóriás Skoda plugin hibrid kivitelében egy 25,7 kWh kapacitású akkumulátor található, ami jelentős előrelépést jelent az elődben lévő 12,7 kWh-s telephez képest.

600 kilométeres hatótávval támad az Audi Q6 e-tron

Az új elektromos SUV csúcsmodellje 500 lóerőt meghaladó teljesítménnyel bír.

Az Audi álcázófóliás prototípus formájában korábban már megmutatta a Q6 e-tron-t, melyről ezúttal egyedi matricázású példányokat felvonultató friss gyári felvételek érkeztek.

A hivatalosan várhatóan ősszel debütáló prémium divatterepjáró dupla villanymotoros alapverziója mintegy 400 lóerős teljesítményű, a 100 kWh kapacitású akkumulátor pedig körülbelül 600 kilométeres hatótávolságot biztosít.

Abszolút egyedi lett az új Hyundai Santa Fe designja

A koreai gyártó új divatterepjárója karakteres külső megjelenést kapott.

A Hyundai 2018-ban mutatta be a Santa Fe negyedik generációját, melynek ráncait már 2020-ban felvarrták, és most megérkezett az elsőtől az utolsó csavarig teljesen új nekifutás.

Az elődjénél sokkal szögletesebb, egyedibb külső megjelenésű SUV részletes specifikációit csak a későbbiekben hozzák majd nyilvánosságra.

680 lóerős a Mercedes legújabb plugin hibridje

A GLC új csúcsverziója egyértelműen a sportosságra lett kihegyezve.

A Mercedes a közelmúltban dobta piacra a GLC új generációját, melyből most bemutatkozott a jéghegy csúcsát jelentő AMG 63 S E Performance kivitel.

A kívül-belül sportos hangulatú újdonságból száműzték a 4 literes biturbó V8-as benzinmotort, melynek helyét egy 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotorra épülő plugin hibrid hajtáslánc vette át.

Az Egyesült Államokban erősödött a BMW

Tízszeresére nőtt a BMW elektromos autó eladások száma az Egyesült Államokban.

A BMW Csoport összesen 95.533 darab eladást könyvelhetett el az Egyesült Államokban a 2023-as év második negyedévében, ami 14 százalékos növekedés. A BMW modellekből összesen 87.948 darabot adtak el a második negyedévben, ami 11 százalékos növekedés. Az idei évben eddig 170.414 darabot értékesítettek, ami 12 százalékos növekedés.

A Mini modellekből 7.585 darab talált gazdára a második negyedévben, ami 48 százalékos növekedés. Idén 14.869 darabot adtak el, ami 24 százalékos növekedés. Összesen 95.533 darabot adtak el, ami 14 százalékos növekedés, az idei évben összesen pedig 185.283 BMW és Mini talált gazdára, ami 13 százalékos növekedés.

Új kémfotókon a Hyundai Ioniq 5 N

Az új elektromos autó a Goodwood Festival of Speed rendezvényen fog debütálni jövőhéten.

A kémfotókon szereplő prototípuson kevesebb az álcázás a korábbiakhoz képest. A Hyundai Ioniq 5 N nagy teljesítményű változata hamarosan bemutatkozik, így a fotókon már egy szinte gyártásra kész változatot láthatunk. Ezek már a végső tesztek lehettek, már a Performance Blue festést is megkaphatja a Hyundai Ioniq 5 N.

 

Nem lesz szükség 400 kilométernél nagyobb hatótávra?

A Lucid első embere megosztotta a villanyautók jövőjével kapcsolatos gondolatait.

Peter Rawlinson, a Lucid ügyvezető igazgatója szerint a jövőben olyan nagy hatékonyságú elektromos autókra lesz szükség, melyek relatíve kis méretű akkumulátoruk révén jelentősen lenyomhatják az árakat.

Emberünk szerint az elkövetkezendő 10 évben egyre kevésbé lesz fontos a nagy hatótáv. Rawlinson úgy gondolja, hogy a jövőben már kevesen akarnak majd 800 kilométeres hatótávolságú villanyautókat, és a legtöbben be fogják érni 400 kilométeres hatótávval.

Jelentősen megújul a Dacia olcsó villanyautója, a Spring

A Renault román márkájának első elektromos modellje hamarosan jelentős vérfrissítésen esik majd át.

A Dacia két éve kezdte meg elérhető árú villanyautója, a Spring európai forgalmazását, és a legfrissebb híradások arról szólnak, hogy a Renault City K-ZE Kínában gyártott testvérmodellje jövőre jelentősen meg fog újulni.

Egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, illetve, hogy a modernizálás milyen árváltozást hoz majd magával.

Itt a tisztán elektromos vadiúj Fiat 600

A Seicento újtra támad, immár 100 százalékban villanymotoros hajtással.

A Fiat hivatalosan is leleplezte a Stellantis konszern e-CMP2 platformjára épülő vadonatúj 600-as modellt.

A 4,17 méter hosszú, 18 colos kerekekkel szerelt újdonságon visszaköszönnek a kisebb méretű 500-as stílusjegyei.

Felpörögnek a Rivian eladások

Az amerikai gyártó rekord eredménnyel zárta az elmúlt negyedévet.

A Rivian arról számolt be, hogy az idei esztendő második negyedévében 12640 autót szállított le, ami éves szinten 183 százalékos növekedést jelent. És egyben új rekordot is, a cég korábbi legjobb negyedévében, tavaly év végén 8054 kocsit szállított le.

A vállalat illinoisi gyárában 13992 autó készült az elmúlt három hónapban, vagyis 218 százalékkal több, mint egy évvel korábban.