Best WordPress Hosting
 

Kihátrál a Ford is: nem csak villanyautókat kínálhatnak 2030-tól

A Mustang Mach-E bejött a márkának, de az egyre csökkenő kereslet miatt immár nem csak villanyautókban gondolkodnak

2021 februárjában jelentette be a Ford, hogy 2030 után felhagy Európában a belsőégésű motorral felszerelt személyautók értékesítésével. Mostanra azonban a piaci helyzetet látva úgy döntöttek, hogy lemondanak az Európai Unióénál is ambiciózusabb tervről, és az évtizedforduló után is értékesíthetnek benzines vagy akár dízelmotoros modelleket – legalábbis erről beszélt a Martin Sander, a Ford európai személyautókért felelős részlegének vezetője.

Benzines és dízelmotoros autók a használtpiac kedvencei

A benzinmotoros autók iránt érdeklődnek a legtöbben

Több mint 5,5 millió telefonos érdeklődés alapján néztük meg, hogy melyek voltak a Használtautó.hu felületén a legkeresettebb autók hajtásláncok szerinti bontásban. Az elmúlt 1 évet vizsgálva kiderült, hogy több mint 518 ezer benzines és több mint 400 ezer dízelautót hirdettek a portálon, amelyekre összesen több mint 5 millió telefonos érdeklődés érkezett. Viszont elektromos autóból körülbelül 29 ezer, míg hibridből nagyságrendileg 24 ezer darabból válogathattak a vásárlók. Ezek után érdeklődve több mint 58 ezer alkalommal emelték fel a telefonkészüléket.

A benzinkúttól a hátsó kerékig

„Tapasztalataimat szeretném átadni a fiataloknak, hogy a motor az öröm forrását jelentse, és úgy élvezzék ezt az ördöngös találmányt, a két egymás utáni keréken futó, ágaskodó, ugró, a centrifugális erő ellenében bedűlő motorbiciklit, ahogyan én még ma is.”

Full extrás lágy hibriddel hódítana a Mitsubishi

Úgy tér vissza a Mitsubishi a magyar és az európai piacra, hogy el sem ment igazán. Elsőként egy népszerű szegmensben próbál szerencsét, de nem egyedül, hanem egy konkurens oldalán.

The post Full extrás lágy hibriddel hódítana a Mitsubishi first appeared on Vezess.

Nagyobb, sportosabb, és takarékosabb lett az új CR-V

Elegánsabb és sportosabb az új CR-V

A CR-V immár a hatodik generációját éli az európai piacon, a friss modell pedig megjelenésében sokkal sportosabb, ugyanakkor letisztultabb vonalakkal játszik, mint a 2016 és 2023 között gyártott elődje. A hűtőrácsról eltűnt a rengeteg, kesze-kusza vonal, így egy sokkal elegánsabb megoldással rukkoltak elő a Honda tervezői. Az első fényszórók dizájnját már egy sportosabb irányba vitték el, ez a kettősség pedig remekül áll az autónak.

Ezek a hibák mind jellemzőek a 3-as BMW-re

Típushibából nincs túl sok, de mivel túl van már a 20 éves koron, az E46-os 3-as BMW-vel is adódhat elég sok gond. Ezek szinte mindegyikébe belefutottam a 320i-vel, most egy újabb adag szerelésen vagyunk túl.

The post Ezek a hibák mind jellemzőek a 3-as BMW-re first appeared on Vezess.

Mostantól minden Lamborghini hibrid lesz

Véget ért egy korszak: az utolsó kizárólag benzines, belső égésű motorral szerelt autóját is eladta a Lamborghini. A tisztán elektromos autók viszont még váratnak magukra az olasz márkánál.

The post Mostantól minden Lamborghini hibrid lesz first appeared on Vezess.

Lengyelország bíróságon védi tovább a benzinmotort

Lengyelország a kezdetektől ellenezte a benzinnel és gázolajjal működő motorok 2035-ös betiltását, de a vita végén lényegében egyedül maradt. Németország és Olaszország megelégedett annyival, hogy szintetikus a üzemanyaggal működő dugattyús motorok kivételt képeznek a tiltás alól, és elfogadta a szabályozást, így a lengyelek most új frontot nyitottak: az EU bíróságán támadják a jogszabályt.

A lengyelek elsősorban azzal érvelnek, hogy a döntés gazdasági és szociális hatásait nem vizsgálták meg alaposan a tiltás elfogadása előtt. „Nem értünk egyet ezzel, és több más dokumentummal sem a kérdéses törvénycsomagból, ezért az Európai Bírósághoz fordulunk. Reméljük, hogy más tagállamok is csatlakoznak hozzánk.” – mondta egy interjú során Anna Moskwa, a lengyel klímaügyi miniszter.

A benzines és dízelmotoros autók tiltásának számos negatív következménye lehet, és ezek közül csak egy az európai autógyárak egy részének bezárása. Elsősorban a szegényebb, Közép-Európai régióban fenyeget az autópark drámai elöregedése, amely az újautó-árak jelentős emelkedése miatt már az elmúlt években megindult, és középtávon a közlekedésből fakadó környezetszennyezés jelentős növekedését okozhatja.

Magánvásárlóknak és flottásoknak is ideális a benzines 408!

<div class=”gallery_content” data-title=’A Peugeot M5 Centerben te is kipróbálhatod a 408-at!’>

A Peugeot M5 Centerben te is kipróbálhatod a 408-at!

Minden autógyártó, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a legtöbb autógyártó igyekszik manapság különleges formaterveket letenni az asztalra. Egy megkapó dizájn ugyanis nagyon gyorsan meghódíthatja a vásárlók szívét: valljuk be, szeretjük különlegesnek érezni magunkat, és jó érzés egy olyan autóban ülni, ami megadja ezt az érzést. Egy olyanban, amit a járókelők is elismerően megbambulnak. Vagy, ha épp egy vállalkozás cégéreként szolgál, akkor főleg jó, ha magára vonja a figyelmet. A Peugeot pedig olyan márka, amelynek formatervezői kiválóan bánnak a ceruzával/tollal, nem mellesleg elég merészek is, hogy új dolgokkal kísérletezzenek.