Best WordPress Hosting
 

Öreg a hazai autópark? Íme egy ennél sokkal komolyabb probléma!

rengetegen járnak filléres, akár 20-25 éves autókkal Magyarországon, ám ennél nagyobb probléma a karbantartás hiánya

„Túlfutásjárvány” szedi áldozatait a hazai autóparkban a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László szerint. A szakértő elmondta: a hazai autóparknak az a kisebbik problémája, hogy csökkennek az újautó-eladások és az állomány folyamatosan öregszik, bár környezetvédelmi, balesetbiztonsági szempontból ez is hátrányt jelent. A legnagyobb gond azonban az, hogy az üzemeltetők, különösen a magántulajdonosok mindössze 70%-a figyel tudatosan az olajcsere-periódusokra, míg az átfogóbb szervizintervallumokra, megelőző karbantartásra, mint a fék, futómű, vezérlés és mások, már csak 30%, és a tendencia évente egyre rosszabb.

Emiatt a forgalomban résztvevő autók egyre nagyobb arányban, mértékben, és egyre több alkatrészük szempontjából „túlfutottak”, azaz a tervezett élettartamon túl működnek. Még akik figyelnek az olajcserékre, azok közül is sokan igyekeznek „okosan” megoldani, ami leginkább azt jelenti, hogy a gyárilag előírt tulajdonságú, az autógyárakkal közösen fejlesztett, prémium-kenőanyag helyett valami mást használnak egy idő után. Ez a mai, korszerű, eleve nyújtott olajperiódusú motoroknál akár végzetes lehet, a futómű és fék túlfutott állapota pedig nyilvánvalóan hazárdjáték.

Így turkál egy profi az autód idegrendszerében

A diagnosztika minden autójavítás nulladik lépése, pontos hibafeltárás nélkül nem érdemes nekiállni semminek, ez az eszköz pedig az egyik legjobb szerszám ehhez.

The post Így turkál egy profi az autód idegrendszerében first appeared on Vezess.

Ezekhez az autókhoz olcsóbb itthon az alkatrész

Mivel költségmentes használt autó csak a nepperzsargonban van, nem mindegy, mennyit kell költeni egy autó javítására, hogy normális állapotban maradjon. Annak néztünk utána, milyen alkatrészárakra számíthatunk népszerű használt autóknál.

The post Ezekhez az autókhoz olcsóbb itthon az alkatrész first appeared on Vezess.

Így néz ki az szétszakadt M30-as, egy autós rámerészkedett

Szombattól teljesen szélességében lezárták az M30-as autópályát. Egy autós még a lezárás előtt rámerészkedett és felvételt készített az út állapotáról.

The post Így néz ki az szétszakadt M30-as, egy autós rámerészkedett first appeared on Vezess.

Koccant egy szarvassal, 7,5 milliójába került

Kis ütközés, nagy baj: költséges incidenssel zárta a 2023-as évet egy elektromos autó tulajdonosa, aki talán legvadabb álmában sem gondolta, hogy milliókat fognak kiszámlázni neki.

The post Koccant egy szarvassal, 7,5 milliójába került first appeared on Vezess.

Egyre kevesebben merik saját maguk megjavítani autójukat

Sokaknak okoz fejtörést az autók javítása, a szervizek pedig egyre drágábban dolgoznak

A brit “tudósok” ismét alkottak: felmérést végeztek a szigetországban, hogyan oldják meg az autótulajdonosok a járműveik problémáit. A kutatás feltárta, ami az évek alatt egyre nyilvánvalóbbá vált: a modern autók egyre több olyan bonyolult technikával vannak felszerelve, ami megnehezíti az otthoni, saját kezű javítást. Azzal persze nincs probléma, ha szakértőkre bízzuk az autónkat, de manapság egy-egy rutinjavítást is szinte lehetetlenné tesz a rengeteg funkció infotainment-rendszerbe való áthelyezése, vagy például az alkatrészek bonyolultabb helyekre való elhelyezése.

Csillagászati árakba kerül egy ilyen Ferrari javítása, ezek a pontos összegek

Nyilvánvaló hogy egy Ferrari javítása komoly összegbe kerül, de a LaFerrari esetén már olyan extrém összegekről van szó, amelyekre rá lehet csodálkozni.

The post Csillagászati árakba kerül egy ilyen Ferrari javítása, ezek a pontos összegek first appeared on Vezess.

Így vered át magad a rétegvastagság-mérővel autóvásárláskor?

Még több videóért iratkozz fel a YouTube csatornánkra itt!

Rengeteg mítoszt hallani manapság a törött autókról, sokan a festékréteg vastagságát mérő műszer nélkül már el sem mernek indulni otthonról, ha használtautó-vásárlásról van szó. Ez az aprócska kütyü azonban néha többet árt, mint amennyit használ, remek példa erre a fenti videóban látható Skoda Kodiaq is, amelyet a Das Weltauto egyik telephelyéről választottunk ki. Ebben a cikkben tehát arra keressük a választ, hogy szabad-e javított karosszériaelemekkel rendelkező autót vásárolni, illetve hogy mire kell figyelni akkor, ha nem gyári értékekkel találkozunk ennek az aprócska műszernek a kijelzőjén.

Nem is látod, mekkora a baj a kocsival

Kívülről épnek látszó, de kidobandó dobok, rozsdás, lyukas csőszakaszok és csereérett flexibilis csövek szólítják kipufogós műhelybe az autósokat. Mire számítsunk, ha javítani kell a kipufogórendszert?

The post Nem is látod, mekkora a baj a kocsival first appeared on Vezess.

22 millió forintért javítják ki ezt az enyhének tűnő töréskárt, de az autó sem akármilyen

Egzotikus autó mellé egzotikus javítási költségek járnak, avagy egy törött Lamborghini Urust csak egy másik teljes autó árából lehet kipofozni.

The post 22 millió forintért javítják ki ezt az enyhének tűnő töréskárt, de az autó sem akármilyen first appeared on Vezess.

Így pusztul meg a 3-as BMW váltója

Egy huszonéves BMW-vel tényleg az égvilágon bármi megtörténhet, és úgy tűnk, az enyémmel meg is történik, sorban minden. Most épp az automata váltó ment el a 320i-ben. Mondom mi rá a megoldás.

The post Így pusztul meg a 3-as BMW váltója first appeared on Vezess.

Kevés a hozzáértő szerelő, ezért drága a villanyautók javítása

Egy új jelentés adatai szerint az elektromos járművek tulajdonosai a javítási költségek és az állásidők komoly növekedésére számíthatnak a következő években

The post Kevés a hozzáértő szerelő, ezért drága a villanyautók javítása first appeared on Vezess.

Így Készítsd Fel Az Autódat Az Eladásra!

Te már megszoktad azt a kis zörejt, amit az autód indulásnál kiad, talán már fel sem tűnik az az egy-két karcolás, amit pár sikertelen parkolásnál szereztél, de hidd el, a potenciális vásárlóidnak fel fog. Ha eladó autód van, és szeretnél tető alá hozni egy sikeres adásvételt, akkor erre bizony alaposan fel kell készítened a kocsit. […]

Ezek a hibák mind jellemzőek a 3-as BMW-re

Típushibából nincs túl sok, de mivel túl van már a 20 éves koron, az E46-os 3-as BMW-vel is adódhat elég sok gond. Ezek szinte mindegyikébe belefutottam a 320i-vel, most egy újabb adag szerelésen vagyunk túl.

The post Ezek a hibák mind jellemzőek a 3-as BMW-re first appeared on Vezess.