Erősen korlátozott darabszámban 2025-ben fogják piacra dobni a Super 9-et.
Archívum címkék: roadster
Visszalépve fejlődött az ódon sportautó
Hetvennégy éve gyártják jóformán azonos külsővel a Morgan Plus Four roadstert. A 2022-ben bevezetett új generáció pár részletében túl avantgárd lett, most helyre tették az arányokat.
The post Visszalépve fejlődött az ódon sportautó first appeared on Vezess.
Idén az MG lesz a sztár Goodwoodban
A múlt nagyjai találkoznak a legújabb modellekkel – Goodwood mindig erről szól
Jeles év a 2024. az MG számára, hiszen idén ünnepli 100. születésnapját. A patinás brit márka utóbbi néhány évtizede inkább egy hullámvölgy volt az egyébként sikeres évszázadban, most pedig ismét felfelé ívelő pályára állt a cég. Ennek bizonyítéka, hogy kitüntetett helyen fognak szerepelni az idei Goodwoodi Sebességfesztiválon, amit július 11. és 14. között rendeznek meg Dél-Angliában.
Egy másodperces gyorsulás 0-100-ra? Musk tréfarépát reggelizett?
Elon Musk olyat mondott az új Roadsterrel kapcsolatban, ami egyelőre fizikai képtelenségnek tűnik
2017 novemberében leplezte le a Tesla a második generációs Roadster modellt, ám azóta sem került a kereskedésekbe a modell, ellentétben a Cybertruckkal, amelyet jóval később, csak 2019-ben prezentáltak először. Elon Musk, a Tesla első embere szerda hajnalban az X-en közzétett posztjában elég magabiztos kijelentést tett az érkező modellel kapcsolatban. “Jelentősen megnöveltük a Tesla Roadster tervezési céljait. Soha nem lesz még egy ehhez fogható autó, már ha még autónak lehet nevezni ezt” – írta Musk.
35. születésnapját ünnepli a Mazda MX-5
Az évtizedek múlásával valami nem változott: még mindig mosolyt csak az arcokra az MX-5
Február 9-én ünnepli 35. születésnapját a Mazda MX-5, amelynek első generációját 1989-ben mutattak be a Chicagói Autószalonon. Az azóta eltelt három és fél évtizedben a modell 4 generációt élt meg, a napokban pedig legördült az 1 256 745. példány is a gyártó hirosimai Ujina üzemében. A legtöbb MX-5-öst Észak-Amerikában értékesítették – több mint 533 ezret – míg a második legnagyobb felvevőpiac Európa volt szűk 392 ezer példánnyal. A japán belpiacon is szépen fogyott: a szigetországban közel 226 ezer példány talált gazdára.
Ez az autó másfélszer nehezebb lesz, ha gyorsan megy
A Huayra Roadster kifinomult technológiáit a Huayra R pályaversenyautó aerodinamikai és formai megoldásaival keresztezve született meg a Pagani Imola Roadster, amelynél a tető elvesztése nem ment a pályaalkalmasság rovására – sőt, az aero csomag leszorító ereje egészen rendkívüli.
The post Ez az autó másfélszer nehezebb lesz, ha gyorsan megy first appeared on Vezess.
Felfedte a lapjait a Tesla
A Tesla napokkal ezelőtti döntése révén már bárki megépítheti a márka első autóinak egyikét. Nyilvánosságra hozták a Roadster kutatási-fejlesztési dokumentumait.
The post Felfedte a lapjait a Tesla first appeared on Vezess.
Hat érdekesség a legendás Honda S2000-ről amit kevesen tudnak
A Honda S2000 egy guruló iparművészeti alkotás, ami nem véletlenül lett legendás. Ezek az apróságok, információmorzsák sejtetik miért rajonganak érte sokan.
The post Hat érdekesség a legendás Honda S2000-ről amit kevesen tudnak first appeared on Vezess.
Ezek a japán autók itthon is kellenének
Szenzációs, amit a japán autóipar mutatott a hazai autó-kiállításon, és amit sok esetben sajnos meg is tart a belpiac számára. A Tokiói Autószalonon életjeleket láttunk újjászülető és életben tartott sportautóktól is.
The post Ezek a japán autók itthon is kellenének first appeared on Vezess.
Még nagyobb mosolyt csal az arcokra a megújult Mazda MX-5
Másabb lett a nappali menetfény rajzolata (kép: Carscoops)
Apró, ám annál fontosabb részleteiben frissül a Mazda mára ikonikussá vált sportmodellje, az MX-5. A 2024-es modellévtől menetdinamikailag, biztonságtechnikailag és optikailag is megújul a kis roadster, de eredeti elveihez természetesen továbbra is hű marad. Praktikusabb lesz például az autó használata, ugyanis kap két USB-C aljzatot, a műszerblokk apróbb módosításokkal megújul, az infotainment-rendszer pedig új funkciókkal bővül. Utóbbi mostantól egy nagyobb, 8,8 colos képernyőn jelenik meg, ami ráadásul érintésérzékeny is – mondjuk az MX-5-öst annak idején nem ezzel tervezték, hanem a középkonzolon elhelyezett tekerőtárcsás vezérlővel. Éppen ezért hiába lett érintős a panel, nincs túl közel a sofőr kezéhez, de szerencsére a tekerőtárcsa is megmaradt (a mai autók között igazi ritkaságként).
Tető nélküli roadster a legújabb egyedi Ferrari
Először a Ferrari Múzeumban lesz kiállítva az SP-8, csak azt követően kapja meg tulajdonosa.
Testközelből is láthatod az MG legújabb modelljét!
Bejárja a Selyemutat az MG új villanyroadstere, mielőtt elindul a tömeggyártás, és te is láthatod az autót Magyarországon. A kétüléses Cyberster az MG várva várt visszatérését jelenti a sportkocsik gyártásába. A formatervét Carl Gotham, a SAIC Design Advanced formatervezési igazgatója és tervezőcsapata alkotta a londoni Marylebone-ban található MG dizájnstúdióban és maximálisan az MG örökségéből merít ihletet. Ez nyilvánul meg a jellegzetes hosszú motorháztető, az alacsony orr és az íves felületek jellegzetes formatervezési elemeiben. A Cyberster ráadásul felfelé nyíló pillangóajtókkal érkezik a márkakereskedésekbe, várhatóan jövőre.
A Cyberster műszaki adatairól még nem sokat árultak el. Az viszont biztos, hogy 530 lóerős és 3,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra tempóra, hatótávolsága pedig 580 km. Ezért is indultak vele bátran a 10 000 km hosszú útra a márka 100 éves jubileumán. A “Charging into the Future MG Cyberster” nevű túra 7 hónapig tart majd, 3 kontinenst és 22 országot érintve. A roadstert a brit egypetéjű ikerpár, Ross és Hugo Turner vezetik. A testvérek profi kalandorok, akik a klímaváltozás ellen küzdenek. Legismertebb expedíciójuk az Atlanti-óceán átevezése volt.
A Toyota új olcsó sportkocsija a Mazda MX-5 közvetlen ellenfele lehet
Hosszában beépített benzinmotor és hátsókerékhajtás jellemzi a Copen tanulmányt.
A lottóötösből futná egy ilyen színváltós sportkocsira
Alapjáraton sem olcsó játékszer a McLaren szélvédő, tető és oldalüvegek nélkül roadstere, még néhány költséges extrával és egy két év után is tulajdonképpen érintetlen állapottal is megspékelték. Ezek miatt sok nullával cserélhet gazdát ez a kaméleonként viselkedő Elva.
The post A lottóötösből futná egy ilyen színváltós sportkocsira first appeared on Vezess.
Meglepő különbségek derültek ki a Mazda MX-5 generációi között
Négy gyári MX-5-öst hasonlítottak össze, az első három mindegyik 10.000 font alatti értéket képvisel, míg a legújabb 30.000 font felett van
A Mazda MX-5 az egyik legizgalmasabb élményautó a megfizethető sportautók kategóriájában, és az autós társadalom van annyira szerencsés, hogy négy generációt is megérhettünk már a legendás kis roadsterből. Most a carwow-nak hála azt is megtudhatjuk, hogyan teljesítenek ezek egymáshoz képest. Nyilván generációról generációra fejlődött az MX-5-ös, de most egyértelműen láthatjuk azt is, mégis mennyivel jobbak az újabbak az elődeiknél.
Még élvezetesebb lett a Mazda MX-5
1989 óta mintegy 1,2 millió roadstert értékesített a Mazda.
Bekeményít az MG, 536 lóerős teljesítménnyel támad a kabriójuk
Többek között a felfelé nyíló ajtókkal hódítaná meg az vásárlók szívét a közel 540 lóerős Cyberster
A Cyberster hivatalos bemutatása már egy ideje lógott a levegőben, hiszen 2021-ben jelent meg először koncepcióautóként, majd éveken át csinosítgatták, míg végül az idei goodwoodi fesztiválon először láthatta a nagyközönség mozgás közben a kabriót. Úgy tűnik, a Kínában zajló Chengdu Motor Show végre megfelelő apropónak bizonyult, hogy részletesen is feltárja az MG, mire képes a Cyberster.
Tető nélküli 1900 lóerős roadsterrel ünnepel a 95 éves Pininfarina
2025-ben, a Pininfarina műhely 95. éves jubileumi évében gyártják le a B95-ösöket.
300 km/órás száguldás, szélvédő nélkül
Különleges formai részletekkel és egyedi gyakorlati megoldásokkal érkezik a Pininfarina jól ismert hajtáslánca köré épülő, kétüléses B95.
The post 300 km/órás száguldás, szélvédő nélkül first appeared on Vezess.
Friss fotókon az 1000 lóerős új elektromos kabrió
Új felvételeken pózol a rakétaként gyorsuló Fisker Ronin.
A Fisker nemrégiben leplezte le nyitható tetejű négyajtós elektromos sportkocsiját, a Ronint, melyről most friss fényképeket hoztak nyilvánosságra.
A mindössze 999 példányban gyártandó, 135 millió forintos alapárú újdonság 1000 lóerős teljesítménye 2 másodperc körüli 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé.