A monacói hétvége előestéjén mutatták be az elektromos széria Gen3 Evo névre hallgató új versenygépét, amely az F1-eseknél is jobban gyorsul majd.
Nap: 2024. április 25.
Newey távozik, Hülkenberg aláír: a mai F1-es hírek
Newey elhagyja a Red Bullt, Hülkenberg aláír az Audihoz, egyelőre nem változik az F1-es pontrendszer: több fontos esemény is történt csütörtökön, íme a nap hírei.
A Japánok meglépték: kínai technikára épül a Mazda6 utódja
2012 óta van velünk a jelenlegi Mazda6, utódlásról pedig szó sincs – legalábbis Európában. Nemzetközi szinten nézelődve egyes piacokon már abba is hagyta a típus forgalmazását a japán gyártó, ezekben az országokban sem kapott következő generációt a legendás szedán. Aztán Kínában leleplezték az EZ-6 modellt, ami elsőre egy őszinte utódnak tűnhet, ám sajnos nem az.
A Changan Mazda által Kínában fejlesztett EZ-6 igazából egy Mazdának felöltöztetett Changan Shenlan SL03, vagy más néven Deepal SL03, amely egy 2022-ben bemutatott, ízig-vérig kínai típus. Mindez az EZ-6 belterében is jól látszik, ahol lényegében egyetlen Mazda megoldást sem találni: visszafogott tech-kütyük helyett óriási központi érintőképernyő fogadja az utasokat a fedélzeten.
Brutális, mit tud a 2000 lóerős villanyszörny
A legendás Lotus ma már elektromos, és mennydörgő benzinmotor helyett csak süvít, de hogy! A Nürburgringen pokoli tempót mutat, látni kell, ahogy körbeér.
The post Brutális, mit tud a 2000 lóerős villanyszörny first appeared on Vezess.
Szavazás: Hol folytatja Newey a Red Bull után?
Ferrari, Mercedes, Aston Martin vagy esetleg más? Hol köthet ki a Red Bulltól való távozása után az F1-es tervezőzseni?
Tényleg megtörténhet: minden jel arra mutat, hogy Newey elhagyja a Red Bullt
Egybehangzó sajtóinformációk szerint hamarosan bejelenthetik, hogy Adrian Newey év végén elhagyja a Red Bullt.
A hír Tényleg megtörténhet: minden jel arra mutat, hogy Newey elhagyja a Red Bullt először Racingline.hu jelent meg.
A ’90-es évek fenegyereke, ami a Golf GTI-től sem ijedt meg
Ízig-vérig olaszos vonásai és a 2,0 literes motorja révén nagyra tartották a Fiat Tipo zászlóshajó-kivételét. A hot hatch-szegmens egyik királyát is próbára tette.
The post A ’90-es évek fenegyereke, ami a Golf GTI-től sem ijedt meg first appeared on Vezess.
Jobb ajánlatot kapott, Massa és Baumgartner korábbi csapatával folytatja Hideg Ádám
A Formula 4 Winter Seriesben mutatott teljesítménye után számos ajánlatot kapott különböző csapatoktól Hideg Ádám.
A hír Jobb ajánlatot kapott, Massa és Baumgartner korábbi csapatával folytatja Hideg Ádám először Racingline.hu jelent meg.
Olyan autószalon nyílt Budapesten, ahol nem lehet autót venni
Új bemutatótermet nyitott Budapest belvárosában a Cupra, ahol meg lehet tapogatni, be lehet ülni a márka legújabb autóiba. A Garage in the City a magyar fővárosban debütált a régióban.
The post Olyan autószalon nyílt Budapesten, ahol nem lehet autót venni first appeared on Vezess.
Olcsó, villámgyorsan tölthető, 1000 kilométeres akkut mutatott be a CATL
A CATL eszelős fejlesztési tempót diktál.
A teljes anyag Olcsó, villámgyorsan tölthető, 1000 kilométeres akkut mutatott be a CATL címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Tied lehet Senna saját Honda NSX-e, de nem lesz olcsó
A megkímélt NSX-ek egyébként is szép pénzt érnek, de Senna neve alaposan megdobja az árat.
F1: A Red Bull tényleg elveszítheti a sztártervezőt
Egyre komolyabbnak tűnik, hogy 2024 végén távozik a Red Bulltól a sztártervező Adrian Newey, állítólag már eldőlt, hol folytatja.
The post F1: A Red Bull tényleg elveszítheti a sztártervezőt first appeared on Vezess.
Megmutatta a BYD a Model Y ellenfelének szánt Sea Lion 07 belterét
Az SUV, illetve crossover formák napjaink legnépszerűbb autóformái közé tartoznak, legyen az elektromos, vagy éppen belsőégésű. Ha ezt a formulát összevegyítjük a Tesla által nyújtott életérzéssel, könnyedén meg is kapjuk a manapság legnépszerűbb, és így legnagyobb darabszámban készített elektromos autóját, ami a Model Y.
Nem csoda, ha minden gyártó, ami hasonló formával készül a vásárlók kegyeiért (és pénztárcájáért) a Tesla Model Y-nal akar versenybe szállni. Így van ez a kínai BYD esetében is, akik már tavaly novemberben bemutatták azt az autót, amiről maguk is azt állítják, hogy feladata a Tesla üdvöskéjének megszorongatása.
Egy újabb tisztán elektromos autót mutatott be a BYD
Megérkezett a legújabb oroszlános furgon
Szerdán hivatalosan is bemutatkozott az MAN TGE felfrissített változata. Az újdonságból limitált szériás változat is lesz.
The post Megérkezett a legújabb oroszlános furgon first appeared on Vezess.
Új logisztikai komplexumot épített a Gebrüder Weiss
Átadták a Gebrüder Weiss Kft. 10 milliárd forintos beruházással épült logisztikai komplexumát április 25-én, csütörtökön Dunaharasztiban, amely a legmodernebb, leginnovatívabb technológiákkal működik.
F1: Hamilton hagyja abba a panaszkodást!
A korábbi Forma-1-es technikai igazgató Gary Anderson szerint Lewis Hamilton kezdi túlzásba vinni a magyarázkodást. El kellene fogadnia, hogy a jelenlegi Mercedesből nem lehet kihozni többet.
The post F1: Hamilton hagyja abba a panaszkodást! first appeared on Vezess.
Furfangos körforgalom Budapesten, amely nem törődik a KRESZ-szabállyal
Felfestett parkolóhelyek ott, ahol elméletileg nem lehet megállni, várakozni.
Napi 1,4 millió ez a sivatagi autós túra
A pénzes Porsche- és tereprajongók kedvence lehet a most meghirdetett afrikai kaland, melyen 19 napon keresztül, 5500 km-en nyüstölhetik az autókat.
The post Napi 1,4 millió ez a sivatagi autós túra first appeared on Vezess.
Egyelőre nem változik az F1 pontrendszere
Az a döntés született, hogy további vizsgálatok szükségesek a tervezett változtatással kapcsolatban, és később térnek vissza erre a témára.
Kényelmesebb is, messzebbre is megy ez az Audi
Váratlan árukapcsolással duplán profitál a vevő abból, hogy az Audi megnyújtotta a Q6 e-tron tengelytávját. Nem csak ebben hoz azonban újat a kínai modell.
The post Kényelmesebb is, messzebbre is megy ez az Audi first appeared on Vezess.