Best WordPress Hosting
 

A Japánok meglépték: kínai technikára épül a Mazda6 utódja

2012 óta van velünk a jelenlegi Mazda6, utódlásról pedig szó sincs – legalábbis Európában. Nemzetközi szinten nézelődve egyes piacokon már abba is hagyta a típus forgalmazását a japán gyártó, ezekben az országokban sem kapott következő generációt a legendás szedán. Aztán Kínában leleplezték az EZ-6 modellt, ami elsőre egy őszinte utódnak tűnhet, ám sajnos nem az.

A Changan Mazda által Kínában fejlesztett EZ-6 igazából egy Mazdának felöltöztetett Changan Shenlan SL03, vagy más néven Deepal SL03, amely egy 2022-ben bemutatott, ízig-vérig kínai típus. Mindez az EZ-6 belterében is jól látszik, ahol lényegében egyetlen Mazda megoldást sem találni: visszafogott tech-kütyük helyett óriási központi érintőképernyő fogadja az utasokat a fedélzeten.

18 litert fogyasztott a végsebesség-tesztjén egy Mazda6 kombi

Nem a száguldozás és nem is a brutális fogyasztás a japán kombik jellemzője, ez a Mazda mégis mindkettőt kipipálta a német autópályán

217 km/óra, illetve 18,3 literes fogyasztási átlag 100 kilométerre vetítve: ezek voltak a legextrémebb számok, amelyeket a 2,0 literes, 165 lóerős benzinmotorral szerelt Mazda6 kombi fel tudott mutatni a német autópálya korlátlan szakaszán. Persze, valamitől menni kell, így egyáltalán nem meglepő, hogy megugrik a fogyasztás az ilyen extrém használat közben. Az is jól látszik azonban, hogy amint nem padlógázon használják az autót, teljesen normális fogyasztási értékeket produkál: a településről kikocsikázva a felhajtóig például csak 9,2 litert becsült a fedélzeti számítógép, illetve a videó végén a lassabb autópályázás közben is azonnal zuhanni kezdett a kiírt érték. Érdemes azonban a fogyasztás és a végsebesség mellett az utazási körülményekre is figyelni a Test Drive Freak Youtube-csatorna friss videójában, ugyanis még a felvételekről is egyértelmű, hogy pontos és precíz kezelhetőséggel, valamint nyugodt, kényelmes hangulatban képes tartósan 200 km/óra feletti sebességgel közlekedni az 1,4 tonnás, japán kombi. A végsebesség-tesztről készült videót alább láthatjátok.

Hazugság a költségmentes használt japán autó

Kevés autó dacol úgy az évekkel, mint a 2012 utáni Mazda6. A 3-ik generációs Mazda6 használt autóként is nagyon vonzó, ha ismeritek a hibalehetőségeit, jól választotok motort és évjáratot. Jó példa a típus a gyakori olajcsere és a követhető szervizelőélet fontosságára.

The post Hazugság a költségmentes használt japán autó first appeared on Vezess.

Addig vedd, amíg még van! – Évfordulós Mazda6

Megunhatatlan a Mazda6 Sportkombi formája

Emlékeztek még azokra az autókra, amiket úgy hívnak, hogy kombi? Hosszú és praktikus járművek a kihalás szélén, ugyanis a mindenféle SUV-ok és crossoverek kiszorították őket a piacról. Racionálisan gondolkodó emberek számára teljesen érthetetlen ez a jelenség, ugyanis családi autónak tökéletes választás egy kombi. Főleg egy akkora modell, mint a Mazda6, amire, ha ránézel, akkor hiába próbálsz racionálisan gondolkodni; a forma magával ragad!