Best WordPress Hosting
 

Ennyibe kerül a legerősebb Tesla Model 3 Magyarországon

Közel fél év várakozás után végre bemutatta a Tesla a Model 3 Performance verzióját, ami megkapta az árcéduláját Magyarországon is.

A Tesla éppen a hétvégén csökkentette a Model 3 árát, és már akkor megírtuk, hogy szinte bármelyik nap bemutathatja a texasi székhelyű vállalat a Model 3 erősebb változatát. Nos, igazunk is lett, ugyanis délután felkerült a Performance Model 3 a Tesla online konfigurátorába.

A név nem változott, azonban a tudás, és az anyaghasználat annál inkább. A vadonatúj, nagy teljesítményű meghajtóegységek együttesen 460 lóerőt adnak le, a 0-ról 100 km/h-ra gyorsulást pedig 3,1 másodperc alatt biztosítják. Ezenkívül a kizárólag a Model 3 Performance kiadáson elérhető átalakított első és hátsó burkolat, hátsó diffúzor és szénszálas légterelő egyedi megjelenést nyújt, és együttesen optimalizálják a stabilitást nagy sebességnél.

Csökkentette a Tesla a Model 3 árát Magyarországon

A Tesla még tavaly október végén mutatta be Magyarországon a Highland kódnéven néven ismert Model 3 frissítését. Ekkor a Tesla legkisebb modellje ugyan azt az árat kapta meg, mint elődje. A hétvégén azonban csökkentette a Tesla a Model 3 árát Magyarországon.

Ember legyen a talpán aki követni tudja a Tesla árazását. Gondolok itt a négyféle elektromos modellre, és a hozzá választható extrákra, vagy az „önvezetés” különböző szintjeire. Bár utóbbi árain idehaza nem igazán változtat a Tesla, ellenben Amerikában. Elon Musk kedvenc szerelemgyereke, az örök életig várható „Full Self-Drive” árát éppen a napokban csökkentette a texasi székhelyű vállalat 12 ezer dollárról 8000 dollárra az USA-ban. Továbbá a Model Y is kapott egy 2000 dolláros árcsonkítást a tengerentúlon, ami lehet, hogy Európába is hamarosan megjelenik.

Cikkünk apropója most inkább Magyarországra hegyeződik ki, ugyanis a Tesla megvágta a Model 3 árát idehaza. Méghozzá az alábbiak szerint:

Összezúzott Teslából lett művészet

Egy finoman szólva szebb napokat is látott Teslával üzentek Elon Musknak: egy ronccsá vált Model 3-as a legújabb turistalátványosság Mexikóban.

The post Összezúzott Teslából lett művészet first appeared on Vezess.

Tesla Model Y Performance teszt ­– a lengyel túra

Ahogyan azt mi is megírtuk korábban, 2023-ban Európában a Tesla legújabb modelljéből, a Model Y-ból adták el a legtöbbet. Nem csak az elektromos kategóriában nyert az Y, ez a győzelem független a hajtáslánctól. Egyedülálló eredmény ez, hiszen korábban sosem nyert tisztán elektromos autó ebben a versenyben. 

A Tesla Magyarország jóvoltából egy vadonatúj, Performance modellt tesztelve kereshettük az okait ennek a nem hétköznapi népszerűségnek, melyek vázlatpontokba szedve a következők:

Egyedülálló töltési teljesítmény ebben a kategóriában, egyszerűen használható töltőhálózat és így nehézségek nélkül tervezhető utazás

Lencsevégre kapták a frissített Model 3 Performance modellt

Tavaly szeptember elején nagy nap érkezett el a Tesla Model 3 életében, ugyanis a típus eddigi legnagyobb frissítése mutatkozott be. Számtalan helyen sikerült javítani az előd kisebb-nagyobb gyengeségeit, és a külső is kapott egy nagyobbnak mondható átalakítást. Érdemes elolvasni Gábor cikkét, melyből kiderül az előd és az utód közötti különbségek.

Tesla Model 3 Highland Standard Range RWD teszt – így kellett volna kezdeni

Az egyik legszembetűnőbb változás nyilvánvalóan az új dizájn, ami megtartja a Model 3 jellegzetességeit, de a front részt jóval karcsúbbra szabták a tervezők. A fényszórók is keskenyebb és agresszívabb megjelenést kaptak, összhangban az általános változtatásokkal. A Tesla azt állítja, hogy a felfrissített Model 3 hatótávolsága nagyobb lett: 513 kilométeres WLTP az SR RWD változatnál, míg 629 kilométer WLTP szerint a LR esetében, mindkettő 18 hüvelykes aero kerekekkel. Ezek a számok 11-12%-os javulást jelentenek a régebbi Model 3 WLTP-besorolásához képest.

Tesla végsebesség-teszt a téli hidegben: vajon bírja az akku?

Esősen lejtett a pálya a Tesla ellen az alábbi végsebesség-tesztben

Mindösszesen 40 százalékos töltöttségről indul a móka, ráadásul -2 fokban. A recept viszont egyszerű, egy autóval kihajtanak a német autópálya korlátlan szakaszára, és amint a forgalom engedi, padlóig nyomják a gázpedált. Vajon mi a valós végsebessége ilyen körülmények között a Tesla újdonságának, illetve mennyit merül a kísérlet során az akkucsomag? A videóban nagyjából 7 percig nyúzták a Teslát folyamatosan 140 km/óra felett, ennek jelentős részét a 200 km/óra feletti végsebességgel. Ráadásul az autó fűtését sem kapcsolták ki a hidegben, így nem meglepő, hogy a mutatvány végére több mint 10 százalékot merült az akkucsomag. Érdemes megnézni az alábbi videót, mert remek példaként szolgál arra, hogy mennyi a valóságalapja a téli hideggel és az elektromos járművekkel kapcsolatos mítoszoknak.

Kétmillió autót hív vissza a Tesla a veszélyes Autopilot miatt

Véget ért az évek óta tartó vizsgálat, veszélyesnek ítélték a Tesla veztéssegítőjét Amerikában

Több mint kétmillió autó érintett a Tesla legújabb visszahívásában a The Journal információi szerint. A 2012 október 5. és 2023 december 7. között eladott összes olyan Teslát veszélyesnek ítélték az amerikai hatóságok, amely rendelkezik Autopilot funkcióval. Állítólag egy egyszerű szoftverfrissítés megoldja majd a problémát, ami miatt több komoly balesetet is szenvedtek a Teslák, nem egy volt ezek közül halálos végkimenetelű. A probléma a vizsgált Autopilot rendszerrel, hogy könnyedén át lehet verni az éberségfigyelőjét: mivel ez nem egy önvezető mód, csak egy vezetéssegítő, ezért a sofőrnek folyamatosan figyelnie kell, tartania kell a kormányt, és nem hagyhatja magára az autó kezelőszerveit menet közben.

Ennek ellenére a Teslák esetében ezt nagyon könnyű kicselezni, nagyjából egy éve egy férfi elaludt a Teslájában, az autó pedig minden gond nélkül továbbhajtott vele az Autobahnon. A hatóságok éppen az ilyen esetekre hivatkozva döntöttek úgy, hogy a rendszer könnyű átverhetősége miatt előrelátható lett volna a helytelen felhasználás.

Tesla Model 3 Highland Standard Range RWD teszt – így kellett volna kezdeni

Teslás körökben már bő egy éve mindenki arról beszélt, hogy a cégnek legnagyobb népszerűséget elhozó Model 3 frissítésen fog átesni. Ez lett a Model 3 Highland. 

Azóta lelepleződött, és az első tulajok már boldogan koptatják vele a hazai utakat.

A Tesla Hungary-val ápolt jó partneri kapcsolatunknak köszönhetően nálunk landolt először a sajtós kocsi, hogy ne csak statikusan próbálhassuk ki, hanem megnézzük, hogy az a rengeteg változás, amit eszközöltek, hogy vizsgázik a való életben.