Best WordPress Hosting
 

Jelentős mérföldkövekkel zárta a 30. évét a győri Audi

Kihívásokkal teli, de pozitív végkifejletű gazdasági évről számolt be az Audi

Tavaly talán a legnagyobb hír a győri Audi háza tájáról az Audi TT gyártásának leállítása volt, amely 25 év után búcsúzott a magyar üzem gyártósoraitól. A modell már csak azért is számított kiemelten fontosnak, hiszen 1998-ban a TT volt az első modell, amelyet itt kezdtek gyártani. Ez idő alatt 662 762 példány gördült le a szalagról, ebből 9531 a tavalyi évben (6850 Coupé és 2681 Roadster). Emellett jelenleg is Q3 és Q3 Sportbackek készülnek a dunántúli város mellett, előbbiből valamivel több mint 94 ezer, míg utóbbiból mintegy 74 ezer hagyta el a gyár kapuit. Így összesen 177 775 gépjármű készült a 2023-as gazdasági évben, ez pedig új rekordot jelent.

Durván emelkednek az üzemanyagárak a hétvégén

A benzin drágul jelentősebb mértékben, egyetlen hét alatt 12 forintot drágul

Szerdához hasonlóan mindkét üzemanyag esetében drágulásra kell számítani a töltőállomásokon. Az előrejelzés szerint a benzin litere bruttó 7, míg a gázolajé 5 forinttal fog többe kerülni péntektől, amennyiben a nagykereskedelemben tapasztalható árak érvényesülnek a benzinkutakon – tájékoztatott a Holtankoljak.hu. A szakportál előrejelzése szerint így a hét utolsó munkanapjától egy liter 95-ös benzinért átlagosan 631, míg ugyanennyi gázolajért 648 forintot kell majd fizetni. A szerdai áremeléssel 7 nap leforgása alatt a benzin litere 12, a gázolajé pedig 7 forinttal drágul.