Best WordPress Hosting
 

Videó: a tetején pörgött a terelőről katapultáló autó az M1-esen

Sokkal csúnyább vége is lehetett volna az M1-esen történt balesetnek (fotó: MKIF)

Hajmeresztő balesetet rögzített az MKIF forgalomfigyelő kamerája az M1-es autópályán április elején. A kicsit zsúfolt sávokban fegyelmezetten haladt a forgalom, majd a semmiből egy személyautó csapódott a szalagkorlátnak. A terelő megdobta a járművet, az pedig legalább hét, 360 fokos fordulat után a tetején pördült vissza az egyenesen haladó sávok közepére. Szerencsére a mögötte érkezők résen voltak, és mindenki időben fékezett, többen pedig azonnal a roncshoz rohantak. Az MKIF tájékoztatása szerint nem történt komoly baj, az utas szenvedett könnyebb sérüléseket.

Videó: 6 autó törte össze egymást az M1-esen!

Egy apró figyelmetlenség, és máris 6 sérült autó rostokol az autópálya belső sávjában (fotó: MKIF)

Akár valamelyik autós akciófilmbe is beleillenének az alábbi képsorok, hiszen több autós is csupán centikkel kerülte el a balesetet. Az első meleg helyzetet egy fekete személyautó idézte elő. Előtte egy Mercedes furgon, mellette pedig egy Volvo teherautó haladt az M1-esen. A hirtelen lassuló kishaszonjármű miatt a személyautó sofőrje jobbra rántotta a kormányt, már ekkor a mellettük haladó kamionos gyors reakciójának köszönhető, hogy nem lett ütközés a hirtelen manőverből. Néhány autóval később egy Mercedes is cikázott, ekkor viszont szerencséjére nem haladt a szélső sávban senki. Ugyancsak pár járművel később már egy szürke BMW érkezett, amely túl nagy tempóval ért a torlódáshoz, és belehajtott az előtte időben cselekvő Škodába. A láncreakció ezzel indult be, ugyanis az utánuk érkező négy személyautó már nem tudott mit tenni, hiába fékeztek, egymásba csapódtak. A balesetben senki sem sérült meg.

Bővítik az M1-est, az M3-ast és az M7-est, az is megvan, mikor

Nagy volumenű felújításokra lehet számítani a hazai autópályákon a következő tíz évben. Az M1-es, az M3-as és az M7-es bővülni fog, de lesznek új sztrádák is.

The post Bővítik az M1-est, az M3-ast és az M7-est, az is megvan, mikor first appeared on Vezess.

Mégis háromsávos lesz az M1-es autópálya

Egyszer már nekifutottak annak, hogy háromsávossá bővítsék az M1-es autópályát Budapest és Bicske között, de végül elvetették, hogy spóroljanak. Most azonban szükségszerű találják a beruházást.

The post Mégis háromsávos lesz az M1-es autópálya first appeared on Vezess.

Kamionról katapultált a szalagkorlátba egy figyelmetlen autós

A pillanat amikor a levegőbe emelkedett a figyelmetlen autós, a következő szekundumban már a szalagkorláton pihent a jármű

Három szürreális balesetet rögzítettek az MKIF térfigyelő kamerái még az ősszel, de csak most hozták nyilvánosságra ezeket. A videó első harmadában egy vélhetően ittas sofőr látható az M3-as autópályán, aki nagy sebességgel egy villanyoszlopnak ütközött, majd az ráborult a járműre. A második felvétel már az M1-esen készült – és mind közül talán ez a legdurvább – ahol egy szürke gépkocsi a feltorlódó forgalomban ismeretlen okokból áttért a külső sávba, és eltalálta egy kamion bal hátulját, aminek hatására a levegőbe emelkedett és a két forgalmi irányt elválasztó szalagkorlátnak ütközött. Az utolsó videó az M7-esen készült, a Kőröshegyi völgyhídon. A képsoron látható furgon vezetője minden bizonnyal helytelenül választotta meg a sebességet, és a heves oldalszél kibillentette a vontatott járművet az egyensúlyából, ami miatt a teherautó felborult, és több méteren keresztül csúszott az aszfalton, de szerencsére nem zuhant a mélybe – ezen a szakaszon egyébként a híd kb. 85-88 méteres magasságban szeli át a völgyet, így ennek a balesetnek sokkal súlyosabb kimenetele is lehetett volna.

Tetőn állt meg az autót vontató furgon az M1-esen

A feje tetején állt meg az M1-es autópályán a személyautót vontató furgon

Elképesztő képsorokat rögzített az MKIF kamerája az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakaszán. A felvételen jól kivehető, ahogyan egy személyautót vontató furgon halad a külső sávban, majd hirtelen a sofőr elveszti a kontrollt a járműve felett, és nagy sebességgel az elválasztónak csapódik. A furgon átfordul a menetirány szerinti ellentétes oldalra, és a tetején állapodik meg, míg a rakománya az autópálya másik oldalán önálló útra indul. A balesetet szenvedő sofőr másodpercek alatt kimászik a roncsból, majd mindent hátrahagyva az érkező autók elé veti magát, hogy a rakományát megfékezze. Szerencsére a balesetben senki sem sérült meg, ám tanulságos az eset: újabb példa, hogy miért kell vontatmánnyal nagyon óvatosan, az erre vonatkozó szabályok betartásával közlekedni.