Best WordPress Hosting
 

Közel kétmillió forintos kárt okoztak a sofőrök az M0-son

Megszámolni is nehéz, mennyi bóját tettek a földdel egyenlővé az elbambuló járművezetők (fotó: Magyar Közút)

Még áprilisban végzett rézsűhelyreállítási munkálatokat az M0-s autóúton a Magyar Közút. A dolgozók biztonsága érdekében a 6-os út felől érkezők gyorsítósávját lezárták, a terelést pedig lefúrt terelőbójákkal oldották meg. A felvételek alapján ezek tiszavirág-életűnek bizonyultak, hiszen szinte mindegyiket legalább egyszer letarolta egy személyautó vagy éppen kamion. Az MK tájékoztatása szerint egyetlen károkozó járművezető sem állt meg, pedig volt belőlük bőven, hiszen naponta többször is újra kellett építeni a terelést. A nagy sebességgel csapódó bóják persze a többi autóban is tehettek volna kárt, de a hiányzó terelőelemeket a Közút munkatársainak pótolnia kellett, így őket felesleges veszélynek tették ki az elbambuló sofőrök. A vállalat tájékoztatása szerint a kár közel 2 millió forintra rúg.

Biciklizünk, biciklizünk? De miért az autópályán?

Olyan is előfordult, hogy centikre az autósoktól tekert az idős férfi (Fotó: Instagram.com/magyarkozut)

Egy idős férfi vélhetően ihletett kapott a Tour de Hongrie-ról vagy a Giro d’Italia-ról, mert bringával hajtott fel az M2-es autóútra, ott a leállósávon egészen az M0-s csomópontig tekert, ahol a kihajtóágon, a kocsik mellett továbbment – írja a Magyar Közút az Instagram oldalán, a mellékelt videó leírásában. Ekkor a közutasok már kiszúrták a bácsit, így az útellenőrük a Dunakeszi csomópontnál el is csípte a kerékpárost és meg is állította. Nem sokkal később az autópályarendőrség is a helyszínre ért. A kerékpárt berakták az útellenőri autóba, majd a közeli Dunakeszi mérnökségre szállították a férfit, ahol elbeszélgettek vele a veszélyes mutatványról, majd helyszíni bírságot is kapott.

Száguldó melósfurgon törte lecsóra a két Bentley-t az M0-son

Fotó: Instagram.com/magyarkozut

Néhány napja attól volt hangos az internet, hogy két Bentley is áldozata lett egy közlekedési balesetnek. A Magyar Közút munkatársai utánanéztek és megtalálták a forgalomfigyelő kamerarendszerük felvételein a balesetet. Többen találgatták, hogy vajon melyik autó okozhatta a balesetet. Nos, nem a Flying Spur és nem is a Bentayga.

Kifogott a turbó körforgalom a Dacián

Először egy táblát döntöttek a csúszós úton (Fotó: Instagram.com/magyarkozut)

A 11-es főút és az M0-s autóút csomópontjában egy úgynevezett turbó körforgalom található, ahol két sávon, jelzőlámpás irányítás mellett haladhatnak a járművek. Nemrég a mellette telepített forgalomfigyelő kamerák egymás után két balesetet is rögzítettek. Az elsőnél alacsony sebesség mellett vesztette el az irányítást autója felett egy öreg Ford Ka sofőrje, emiatt kicsúszott, ráadásul egy táblát és jelzőlámpát is kidöntött. A közutasok gyorsan a helyszínre siettek, hogy helyreállítsák a megrongált forgalomtechnikai berendezéseket, amikor konkrétan az orruk előtt történt egy újabb baleset. Egy személyautó a turbó körforgalom külső sávjából nem az M0-ra hajtott fel, annak ellenére, hogy neki csak ez az irány volt megengedett. Ráadásul előre ki is táblázták még a körforgalom előtt, hogy melyik sávba soroljon, aki Szentendre irányába tart. Ehelyett a Dacia Spring sofőrje szabálytalanul, a körforgalom kellős közepén fordult Szentendre irányába, a belső sávban közlekedő kisteherautó elé. Szerencsére nagyobb baj nem történt.

Estek-keltek az autósok a turbókörforgalomban

Pillanatok alatt történt ugyanott két baleset, ami arra mutat rá, hogy sok autós nem igazán van tisztában, hogyan kell kezelni a turbókörforgalmakat – főleg akkor, ha változékonyak a körülmények.

The post Estek-keltek az autósok a turbókörforgalomban first appeared on Vezess.

Nem véletlenül teszi ki a Magyar Közút a sebességkorlátozásokat

2000 óta 21 közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire figyelmetlen autósok miatt

Ismét fontos kéréssel fordult a Magyar Közút a közlekedők felé, ugyanis három hét alatt három baleset is történt a munkaterületein, amelyet figyelmetlen autósok okoztak. Két eset személyi sérüléssel is járt, egy fertőszentmiklósi és egy polgári kollégájukat is csigolyatöréssel szállítottak kórházba. Mindkét helyszínen útmenti növényzetgondozási munkát végeztek a szakemberek. Valamennyi esetnél a munkaterületeket megfelelő módon, fényjelzéssel és terelőkúpokkal is előre jelezték a közlekedőknek, a baleseteket okozó vétkes autósok mégis belehajtottak a munkagépekbe és életveszélybe sodorták az úton dolgozókat, saját magukat és a többi közlekedőt is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Még felkészültebb a villanyautó-tüzekre a katasztrófavédelem!

A villanyautó-tüzek oltása kiemelten nehéz feladat, főleg forgalmas útszakaszok mentén, vagy településen belül (Fotó: Facebook.com/MKIF Zrt.)

A plug-in hibrid vagy teljesen elektromos járművek terjedésével párhuzamosan az utóbbi években többször is előfordult, hogy egy kigyulladt villanyautó miatt akár több órára is le kellett zárni egy-egy útszakaszt, ezzel jelentős fennakadást okozva a közlekedésben. Az e-oltólándzsa készletek azonban a hagyományos tűzoltási módszerhez képest jelentősen lerövidítik az elektromos járművek oltási folyamatát, így a mentési munkálat sokkal hatékonyabban mehet végbe, rövidebb ideig tarthatnak ilyen eseteknél a korlátozások, ami így nagyban növelheti a közlekedésbiztonságot és egyúttal lerövidítheti a torlódások idejét.

Levillogta az előtte haladót, majd három autót összetört az M0-son

A balesetben résztvevők közül egyértelműen a Citroen sínylette meg a legjobban a balesetet

Az eset még január első napjaiban történt az M0-s autóúton, amelyről a Magyar Közút csak most közölte a felvételeket. A videóból jól kivehető, hogy a középső sávban haladó teherautó időben észleli az előtte feltorlódó kocsisort, ám a mögötte érkező MAN típusú kamion sofőrje valószínűleg mit sem sejtett az előtte lévő akadályról, ezért kivillogta a külső sávba az előtte haladót. Mire észbe kapott már késő volt, és hiába rántotta el a kormányt, viszonylag nagy sebességgel az álló járművek közé csapódott, három autót is összetörve. A balesetben egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy őt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Gondoltad volna, hogy a Közút munkája vicces is lehet?

A TikTon már több mint 76 ezren követik a Magyar Közút fiókját, és másfél millió kedvelést gyűjtöttek be (fotó: Magyar Közút)

A platform fiatalabb közösségének, és koncepciójának köszönhetően elsősorban a humoros videók tudnak hatalmas népszerűségre szert tenni, ezek közül is főként azok, amelyek egy aktuálisan felkapott mémre reflektálnak. Nem meglepő módon a Közút fiókján is ezek bizonyultak a legnépszerűbb tartalmaknak, ezekben többek között visszaköszön Ace Ventura, Fekete Pákó, vagy épp a legendás komikus, Hofi Géza is.

Nincs menekvés a Magyar Közút kamerái elől!

Alaposan megrongálta a mobilházat szállító teherautó a portáltáblát

A figyelmetlen, kárt okozó sofőröket nem csak akkor terheli felelősség, ha egy másik járműben okoznak kárt, de a megrongált közúti táblák, és a különböző biztonságtechnikai berendezések rongálásáért is büntethető az, aki nem jelzi a balesetet. Valószínű ezt egy életre megtanulta annak a teherautónak vezetője, aki két portáltáblát is lezúzott az M0-s autóúton még múlt évben. Az esetet gyorsan jelentették, hiszen a kamion félreállt, ám mikorra a közútkezelő munkatársa a helyszínre érkezett már csak a hűlt helyét találta. A sofőr hiába csukta vissza a gémet, amellyel a kárt okozta, már nem volt menekvés, hiszen 21 forgalomfigyelő kamerán keresztül követték az útját, a szerelvényre írt weboldal segítségével pedig könnyen lenyomozták.