Best WordPress Hosting
 

Közel kétmillió forintos kárt okoztak a sofőrök az M0-son

Megszámolni is nehéz, mennyi bóját tettek a földdel egyenlővé az elbambuló járművezetők (fotó: Magyar Közút)

Még áprilisban végzett rézsűhelyreállítási munkálatokat az M0-s autóúton a Magyar Közút. A dolgozók biztonsága érdekében a 6-os út felől érkezők gyorsítósávját lezárták, a terelést pedig lefúrt terelőbójákkal oldották meg. A felvételek alapján ezek tiszavirág-életűnek bizonyultak, hiszen szinte mindegyiket legalább egyszer letarolta egy személyautó vagy éppen kamion. Az MK tájékoztatása szerint egyetlen károkozó járművezető sem állt meg, pedig volt belőlük bőven, hiszen naponta többször is újra kellett építeni a terelést. A nagy sebességgel csapódó bóják persze a többi autóban is tehettek volna kárt, de a hiányzó terelőelemeket a Közút munkatársainak pótolnia kellett, így őket felesleges veszélynek tették ki az elbambuló sofőrök. A vállalat tájékoztatása szerint a kár közel 2 millió forintra rúg.

Biciklizünk, biciklizünk? De miért az autópályán?

Olyan is előfordult, hogy centikre az autósoktól tekert az idős férfi (Fotó: Instagram.com/magyarkozut)

Egy idős férfi vélhetően ihletett kapott a Tour de Hongrie-ról vagy a Giro d’Italia-ról, mert bringával hajtott fel az M2-es autóútra, ott a leállósávon egészen az M0-s csomópontig tekert, ahol a kihajtóágon, a kocsik mellett továbbment – írja a Magyar Közút az Instagram oldalán, a mellékelt videó leírásában. Ekkor a közutasok már kiszúrták a bácsit, így az útellenőrük a Dunakeszi csomópontnál el is csípte a kerékpárost és meg is állította. Nem sokkal később az autópályarendőrség is a helyszínre ért. A kerékpárt berakták az útellenőri autóba, majd a közeli Dunakeszi mérnökségre szállították a férfit, ahol elbeszélgettek vele a veszélyes mutatványról, majd helyszíni bírságot is kapott.

Száguldó melósfurgon törte lecsóra a két Bentley-t az M0-son

Fotó: Instagram.com/magyarkozut

Néhány napja attól volt hangos az internet, hogy két Bentley is áldozata lett egy közlekedési balesetnek. A Magyar Közút munkatársai utánanéztek és megtalálták a forgalomfigyelő kamerarendszerük felvételein a balesetet. Többen találgatták, hogy vajon melyik autó okozhatta a balesetet. Nos, nem a Flying Spur és nem is a Bentayga.

Kifogott a turbó körforgalom a Dacián

Először egy táblát döntöttek a csúszós úton (Fotó: Instagram.com/magyarkozut)

A 11-es főút és az M0-s autóút csomópontjában egy úgynevezett turbó körforgalom található, ahol két sávon, jelzőlámpás irányítás mellett haladhatnak a járművek. Nemrég a mellette telepített forgalomfigyelő kamerák egymás után két balesetet is rögzítettek. Az elsőnél alacsony sebesség mellett vesztette el az irányítást autója felett egy öreg Ford Ka sofőrje, emiatt kicsúszott, ráadásul egy táblát és jelzőlámpát is kidöntött. A közutasok gyorsan a helyszínre siettek, hogy helyreállítsák a megrongált forgalomtechnikai berendezéseket, amikor konkrétan az orruk előtt történt egy újabb baleset. Egy személyautó a turbó körforgalom külső sávjából nem az M0-ra hajtott fel, annak ellenére, hogy neki csak ez az irány volt megengedett. Ráadásul előre ki is táblázták még a körforgalom előtt, hogy melyik sávba soroljon, aki Szentendre irányába tart. Ehelyett a Dacia Spring sofőrje szabálytalanul, a körforgalom kellős közepén fordult Szentendre irányába, a belső sávban közlekedő kisteherautó elé. Szerencsére nagyobb baj nem történt.

Levillogta az előtte haladót, majd három autót összetört az M0-son

A balesetben résztvevők közül egyértelműen a Citroen sínylette meg a legjobban a balesetet

Az eset még január első napjaiban történt az M0-s autóúton, amelyről a Magyar Közút csak most közölte a felvételeket. A videóból jól kivehető, hogy a középső sávban haladó teherautó időben észleli az előtte feltorlódó kocsisort, ám a mögötte érkező MAN típusú kamion sofőrje valószínűleg mit sem sejtett az előtte lévő akadályról, ezért kivillogta a külső sávba az előtte haladót. Mire észbe kapott már késő volt, és hiába rántotta el a kormányt, viszonylag nagy sebességgel az álló járművek közé csapódott, három autót is összetörve. A balesetben egy személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy őt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Országos figyelmeztetés: Vigyázni kell az utakon, csúszós napok jönnek!

Fokozott óvatosságot kér az autósoktól a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mivel ónos eső és havazás várható a következő napokban.

A 24.hu-nak elküldött közleményükben azt írják, hogy vasárnaptól jelentős lehűlés érkezik, ezzel párhuzamosan az esőt a dunántúli vármegyékben ónos eső, majd gyakorlatilag az ország teljes területén havazás váltja fel.

Hozzátették: vasárnaptól keddig az ország teljes területén várható kisebb-nagyobb havazás, a legtöbb friss hó Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Baranya és Bács-Kiskun vármegyében, valamint északon a Bükkben és a Mátrában várható.

Nincs menekvés a Magyar Közút kamerái elől!

Alaposan megrongálta a mobilházat szállító teherautó a portáltáblát

A figyelmetlen, kárt okozó sofőröket nem csak akkor terheli felelősség, ha egy másik járműben okoznak kárt, de a megrongált közúti táblák, és a különböző biztonságtechnikai berendezések rongálásáért is büntethető az, aki nem jelzi a balesetet. Valószínű ezt egy életre megtanulta annak a teherautónak vezetője, aki két portáltáblát is lezúzott az M0-s autóúton még múlt évben. Az esetet gyorsan jelentették, hiszen a kamion félreállt, ám mikorra a közútkezelő munkatársa a helyszínre érkezett már csak a hűlt helyét találta. A sofőr hiába csukta vissza a gémet, amellyel a kárt okozta, már nem volt menekvés, hiszen 21 forgalomfigyelő kamerán keresztül követték az útját, a szerelvényre írt weboldal segítségével pedig könnyen lenyomozták.

100 méteres karácsonyfává alakul idén is a Megyeri híd

Idén is zöldben pompázik a Megyeri híd az ünnepi időszakban (fotó: Magyar Közút)

A közvilágítást leszámítva a teljes Megyeri híd zöld fényárban úszik mostantól egészen az idei év végéig. A Magyar Közút az elmúlt két évben rendre kivilágította a dunai átkelőt, ám idén az ünnepek idejére csillag csúcsdíszeket vetítenek a pilonok tetejére, így már a szó legszorosabb értelmében karácsonyfákká alakulnak a 100 méteres pilonok. Az attrakciót december 17. és 27. között lehet ebben a formában megnézni, de már december harmadika óta zöldben pompáznak a tartóelemek.

Driftelni próbált, de csak egy veszélyes bénázás jött össze

Nedves úton, forgalomban próbálta kicsapni az autó fenekét, nem jött össze (Fotó: facebookcom/szeged365)

Érdekes videó járta be hétvégén az internetet, a szegedi rakparton egy öreg 3-as BMW sofőrje képzelte magát Torettónak. Belülről biztosan menőbbnek érződött azonban a dolog, mint kívülről. A videó alapján a sofőr “fánkozni” próbált, de láthatóan azt sem tudta, hogy mit csinál. Sokkal nagyobb probléma viszont, hogy mindezt a forgalomban próbálta meg, ahol több, szabályosan közlekedő autónak is az útjába került. Újabb példa ez arra, hogy a közlekedés nem játék, és attól, hogy hátul teker az autód, még nem lesz versenygép, ahogy te sem az utcán leszel profi autóversenyző. Szerencsére ebben az esetben senki sem sérült meg, legfeljebb a sofőr tekintélye a haverok előtt a sikeretlen menőzés miatt. A videót alább láthatjátok.

Mostantól mindig te vagy a hibás, ha elütsz egy vadat!

Eddig csak a vadveszélyre figyelmeztető tábla hatálya alatt felelt az ütközésért az autós, ezentúl ez a “védőháló” is eltűnik (Fotó: Police.hu)

A jogszabály eddig sem az autósok oldalán állt, a módosítással pedig még inkább szorult helyzetbe kerülnek a járművezetők. A változtatás előtt csak akkor lehetett egyértelműen kimondani a sofőr felelősségét a gázolásban, ha az út mellett kihelyeztek vadveszélyre figyelmeztető táblát. Ilyen esetekben már a júliusi módosítás előtt sem kérhettek az autósok kártérítést a területi vadásztársaságtól, épp ellenkezőleg, a sofőrt kötelezhették az okozott kár megfizetésére. Tábla híján a bírói gyakorlat a Polgári Törvénykönyv veszélyes üzemek találkozására előírt szabályait alkalmazta, mely szerint, a felelősség mértékében az autós vagy a vadásztársaság köteles megfizetni az okozott kárt, amennyiben a baleset bárkinek is felróható. Ez alól a gyorsforgalmi utak (autóutak, autópályák) kivételt képeztek, ugyanis ezeken a szakaszokon az autósnak nem kellett vadakkal számolnia, így az ilyen utakon bekövetkező vadkárokat a vadásztársaság viselte – egészen július elsejéig.

Így bukhatsz 100 ezer forintot egyetlen rossz döntéssel!

A pirossal bekarikázott autó manővere nem kevesebb, mint 100 ezer forintba kerül (Fotó: Instagram.com/magyarkozut)

A Magyar Közút munkatársai az Instagram oldalukon hívták fel a figyelmet a szabálytalan leállósáv-használat következményeire és veszélyeire. Mert valóban nem csak szabálytalan, hanem veszélyes is ez a mutatvány, hiszen bármikor kisorolhat egy valóban műszaki hibás jármű, amiből aztán baleset lesz. Részben ezért is jár érte 100 ezer forintos csekk. Továbbá a mentők, tűzoltók és rendőrök sem fognak gyorsabban továbbjutni a feltorlódott kocsisorokon. Amíg ugyanis nem terjed el a biztonsági sáv kialakítása a gyorsforgalmi utakon addig a torlódás megoldásáért felelős járműveket is akadályozza a dugó. A közutasok tehát azt javasolják, hogy legyél türelmes, utazás előtt csekkold az utinform.hu-t, és ha jelentősen lassul a forgalom tempója, a belső sávban minél inkább balra, a külsőben pedig a jobb szélére húzódj. Így kialakul a biztonsági sáv/folyosó és a leállósáv is megmaradhat műszaki sávnak. Amit pedig semmiképp se csinálj, azt az alábbi videójukban láthatod: