Best WordPress Hosting
 

Börtönbe kerülhet, mert ellopta a saját autóját

Évek óta nem használhatja az autóját egy brit férfi, ugyanis miután nem ment át a műszaki vizsgán, ellopta azt, ráadásul tartozása is van.

The post Börtönbe kerülhet, mert ellopta a saját autóját first appeared on Vezess.

89 éves utasával együtt lopta el az autót, évekre lecsukták

Még azzal sem foglalkozott az autótolvaj, hogy a kiszemelt járműben egy védtelen, idős nő ült. Börtönbüntetésre ítélték a brit férfit.

The post 89 éves utasával együtt lopta el az autót, évekre lecsukták first appeared on Vezess.

A demens, vak utassal együtt lopta el az autót a férfi

Börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki egy 89 éves, vak és demens nővel az anyósülésen lopott el egy autót – írja a Metro. Az eset az angliai Ashton-under-Lyne-ban történt idén januárban.

Az idős asszony lánya éppen bevásárolt, amikor eltűnt a kocsi, miután felfedezte a lopást, azonnal tárcsázta a segélyhívót. Elmondása alapján csak tíz percre ugrott be a boltba, az autó motorját pedig azért hagyta bekapcsolva, hogy melegen tartsa a kocsit.

Az 51 éves David Stephensont nem riasztotta el az anyósülésen ülő, kiszolgáltatott nő, és elvitte az autót.

Részegen akarta lenyúlni az öreg Suzukit, a kapuig jutott

Több autót is összetört egy kiskunfélegyházi férfi, miközben megpróbált ellopni egy kocsit egy kávézó udvaráról. Az ittas, jogosítvány nélküli sofőr nem jutott messzire.

The post Részegen akarta lenyúlni az öreg Suzukit, a kapuig jutott first appeared on Vezess.

Fegyverrel lopott autót, banális hibával bukott le

Életre szóló leckét tanított a modern technológia annak az autótolvajnak, aki az Egyesült Államokban erőszakkal vitt el egy kocsit, de az eszét már nem használta.

The post Fegyverrel lopott autót, banális hibával bukott le first appeared on Vezess.

Azt hitte a 17 éves fiú, tud vezetni, ittasan lopott autót

Bár tudta, jogosítvány nélkül nem tehetné, pár méter alapján úgy volt vele egy 17 éves fiú, hogy közúton is tud vezetni. Ehhez ittasan egy autót is lopott húsvétkor.

The post Azt hitte a 17 éves fiú, tud vezetni, ittasan lopott autót first appeared on Vezess.

Bottal ütik az autótolvajok nyomát

Mintha nem is lopnának autókat, legalábbis erre lehet következtetni az alapján, hány autótolvajt fogtak el tavaly a brit rendőrök. A valóság azonban ennél sokkal szomorúbb, és úgy tűnik, a hatóságok tehetetlenek.

The post Bottal ütik az autótolvajok nyomát first appeared on Vezess.

A rendőröket is meglepte a fiú, aki autóval indult iskolába

A nem hétköznapi ötlethez édesanyja autóját nyúlta le a kilencéves gyerek. Miközben az iskolába igyekezett, a fiú tervét végül a rendőrök zavarták meg.

The post A rendőröket is meglepte a fiú, aki autóval indult iskolába first appeared on Vezess.

Szomorú tendencia, egyre több fiatal lop autót

Úgy tűnik, az autólopás is olyan műfajjá kezd válni, amibe egy fiatalabban vágnak bele a bűnözők. Ausztráliában már külön razziákat szerveznek emiatt.

The post Szomorú tendencia, egyre több fiatal lop autót first appeared on Vezess.

Hárman próbálták ellopni az autóját, simán elbánt velük

Az autótolvajok abban a hitben ringatták magukat, nyert ügyük lesz, ha többen vannak, de arra ők sem voltak felkészülve, hogyan reagál a próbálkozásukra a tulajdonos.

The post Hárman próbálták ellopni az autóját, simán elbánt velük first appeared on Vezess.

Tuti tipp 2024-ben: lopják csak el az autót!

Valósággal kilőtt az elmúlt években az autólopások száma a kanadai Torontóban – a lassan tíz éve folyamatosan romló tendencia kapcsán meglepő javaslattal álltak elő a helyi rendőrök.

The post Tuti tipp 2024-ben: lopják csak el az autót! first appeared on Vezess.

Épphogy szabadult, azonnal ellopott egy autót

Nem sokáig élvezhette a szabadságát az az amerikai férfi, aki szinte még el sem hagyta a börtönt, már annak a parkolójában bajba keverte magát – újra.

The post Épphogy szabadult, azonnal ellopott egy autót first appeared on Vezess.

Japánban szinte csak japán autót szeretnek lopni

Nemrég mutatkozott be az új Toyota Land Cruiser, a tolvajok dörzsölhetik a tenyerüket

Igazán nemzeti érzelműek a japán autótolvajok: a 2023-ban ellopott járművek közül a 10 leggyakoribb modellből 9 japán márka gyártmánya. De ne gondoljuk, hogy vegyesen vannak Nissanok, Subaruk, Hondák vagy Suzukik: szinte csak a Toyota és a Lexus teszi ki az áldozati listát. Az első kilenc helyen ez a két márka áll, ezen belül is hét helyet vitt el a Toyota, kettőt a Lexus. A tizedik legtöbbször ellopott autó a Mercedes-Benzé lett, bár itt nem részletezték, pontosan melyik modellről van szó.

Megállítottak egy BMW-t, kétszer fogtak padlót a rendőrök

Alaposan megdöbbentek a brit rendőrök annak láttán, ki ült a korábban ellopott a BMW X5 volánja mögött, de nem ez volt az egyetlen meglepetés.

The post Megállítottak egy BMW-t, kétszer fogtak padlót a rendőrök first appeared on Vezess.

Ellopott egy autót a VIII. kerületben, tört-zúzott a rendőrök elől menekülve

Több százezer forintos kárt okozott az autóban, amit járó motorral lopott el, de a kordonokat sem kímélte a férfi, miközben próbált elmenekülni a rendőrök elől.

The post Ellopott egy autót a VIII. kerületben, tört-zúzott a rendőrök elől menekülve first appeared on Vezess.