Best WordPress Hosting
 

Vége Schumacherék Le Mans-jának, Kubica az élen okozott balesetet, Rossi vezetését a csapattárs nullázta le

A 2024-es Le Mans-i 24 órás első harmadában is sorjáztak a drámai történések, a nagy ambíciókkal érkező Alpine-nak az F1 után itt sem termett sok babér, hét óra elteltével már egyik autójuk sem volt versenyben.

A hír Vége Schumacherék Le Mans-jának, Kubica az élen okozott balesetet, Rossi vezetését a csapattárs nullázta le először Racingline.hu jelent meg.

Szinte bármivel működik a Toyota új belső égésű motorja

Fujiban a 24 óráson egy folyékony hidrogént égető GR Corollát indít a Toyota

Nem mindegyik autógyártó kapkodja el az elektromos meghajtásokra való átállást: a Toyota a tömeggyártók közül szinte utolsóként dobott piacra villanyautót – bár igaz, a hibrid motorok között első volt a japán cég. Még mindig több vasat tartanak a tűzben, sőt: szinte az összeset. Van már ugyanis villanyautójuk, támogatják az e-üzemanyagokat, nagy hangsúlyt fektetnek a hibrid erőforrásokra, de fejlesztenek hidrogénhajtású modelleket is. Mindezek mellett most még az is kiderült, hogy hosszabb távon számolnak a belső égésű erőforrásokkal is.

Verstappen már gyerekként megfertőződött Alonsóval, aztán ugyanolyan lett, mint ő

Max Verstappen sok közös vonást talál önmaga és Fernando Alonso között, dacára annak, hogy két eltérő Forma-1-es nemzedéket képviselnek.

A hír Verstappen már gyerekként megfertőződött Alonsóval, aztán ugyanolyan lett, mint ő először Racingline.hu jelent meg.

Az EU védővámot vetett ki a kínai gyártókra – ez történt a 24. héten

Végre kiderült, hány százalékos vámmal készül az EU büntetni a kínai autógyártókat, a bejelentésre érkezett reakciók vegyesek. A magyar buszrajongóknak most igen jó időszak következik, a plug-in hibridek tulajdonosainak talán kevésbé. Összefoglaltuk, mi történt a héten a járműiparban, a kiemelésekre kattintva bővebben olvashat a témákról.

Keresd a változást! Megújult a 2-es BMW!

Diszkrét, de mutatós a kis M-logó elöl

Ráncfelvarrásnak is alig nevezhető, amit a BMW a 2-es sorozattal művel, hívjuk inkább egy enyhe megújításnak. Ne is keressük lázasan a módosult részleteket, az utcán alig lehet majd felismerni, hogy ez már az újabbik 2-es, de az tény, hogy javult az autó felszereltsége és néhány apró újdonság is felkerült a karosszériára. A frontrész egyetlen jelentős változása, hogy az M240i xDrive sportmodellen az alsó légbeömlő kapott egy diszkrét M-logót. Hátul lesz a legkönnyebb felismerni, hogy ez a “frissített” 2-es BMW, itt ugyanis a lökhárító alsó része, ami eddig fekete volt, immár a karosszéria színét kapja, csupán a hamis diffúzorbetét marad sötét a kipufogók között. De van azért bőven fekete részlet az autó külsején, ilyenek a küszöbtoldatok, a légterelő elöl a lökhárító alján, a vesék keretezése és a visszapillantó tükrök.

A Cupra, a MINI és a Smart lehetnek az új EU vám legnagyobb európai vesztesei

Közben a német kormány mindent megtesz, hogy megállítsa a közelgő vámemelést.

A teljes anyag A Cupra, a MINI és a Smart lehetnek az új EU vám legnagyobb európai vesztesei címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.