| MA | 2016 | 2017-01 | 05 | 06 | 07 | 2017-02-08 | 09 | 10 | 11 | 2017-03 |

Korlátozzák a Volkswagen vezetők bérét?

thumbnail

Látványos, ahogy a Volkswagen igyekszik minden fronton visszafogni a költéseit, és csak a stratégiailag fontos kiadásokat meghagyni. A VW raliprogramja és az Audi Sport hosszú távú sportkocsi-csapata is áldozatul esett a törekvésnek, ahogy állítólag több rétegmodell fejlesztését is leállították. Ezek után állítólag újabb megszorításra készülnek, amely egyfajta gesztus mind a cég dolgozói, mind a külvilág felé.

Már kapható az Autó-Motor 2017/3-as száma!

thumbnail

Benéztünk a Mercedes-Benz sindelfingeni formatervező központjának falai mögé, ahol már az érintőképernyők utáni világon dolgoznak. A közeljövő újdonságait a Nissan Micra, a Kia Rio és a Lexus IS menetpróba képviseli, a jelent a Citroën C3-as, Suzuki Jimny és Seat Ateca teszt képviseli, a múltból pedig a 30 éves Ferrari F40-est idézzük meg. Ez, és még sok minden más az új Autó-Motorban!

230 lóerővel a Jeep mögött lohol a Dodge

thumbnail

Mivel a Jeep Grand Cherokee kínálata hamarosan a több mint 700 lóerős Hellcat-motorral bővül, a Dodge Durango is megkapja végre az eddigi maximumot, a 6,4 literes Hemi V8-ast.

Reggeli mennydörgés - így szól a Mercedes-AMG E63

thumbnail

Apukáknak, akik eddig mindig késtek az oviból – akár ilyen szlogennel is lehetne árusítani a Mercedes-AMG legújabb alkotását, de az E63 T-modell ennél nemesebb jelzőket is kaphat. A világ legfejlettebb kombija mellett a csúcsváltozatban 612 lóerő gondoskodik arról, hogy a világ egyik leggyorsabb kombijának is nevezhessük az újdonságot. Most pedig videón láthatjuk, sőt, mitöbb, hallhatjuk is a sportmodellt.

Áprilisban kezdődik a Lamborghini Urus gyártása

Jó ideje várunk már arra, hogy az olasz gyártó előrukkoljon újdonságával, ám egy lépéssel most ismét közelebb kerülhettünk ehhez, hiszen kiderült, áprilisban már a gyártása is beindul.

Patikai sebészet – így készül a Bugatti Chiron

thumbnail

Hogy készül a világ leggyorsabb sokoldalú hiperautója? Most végre bepillanthatunk a kulisszák mögé, és képzeletben eljuthatunk a Bugatti Chrion szülőhelyére. Hogy mit fogunk ott találni? Mérhetetlen rendet, letisztultságot és tisztaságot, valamint az 1500 lóerős műremeknek kijáró tiszteletet.

Gyermekálom – Morgan 3-Wheeler kicsiknek

thumbnail

Mindenki életében eljön az a pont, amikor rájön, hogy a felnőttek nem mások, mint gyerekek, akik régebb óta élnek. Erre tökéletes példa sok más sportautó mellett a Morgan Three-Wheeler létezése – a háromkerekű, orrmotoros apróságért nem lehet nem lelkesedni. Most pedig itt a kistestvér, hogy már gyerekkorban is átélhessük a vezetés színtiszta élményét.

Végre hivatalos a friss Yaris

thumbnail

90 millió eurót költöttek el a Yaris megújítására, ebbe a pénzbe benne van az új 1,5-ös motor fejlesztése is, ami szívó- és turbós változatban is elérhető lesz.

A nap képe: a háromkerekű elektromos játékautó

thumbnail

Az elektromos hajtású, háromkerekű Morgan EV3 egyike a legkülönlegesebb járműveknek a piacon. A manufakturális módszereket alkalmazó patinás brit gyártó pedig most elkészítette a gép gyermekeknek szánt változatát, az EV3 Juniort is. A kézi munkával készített, aprólékosan kidolgozott miniatűr elektromos háromkerekűnél nincsen jópofább közlekedési eszköz.

Rajtunk keresztül hódítja meg Európát a Ford Trucks

thumbnail

Az Unióban is piacra lép a Ford Trucks a nehéz haszonjárművek kategóriájában, először a Közép-Kelet Európai régióban. Gyors hódítást remél a hazai forgalmazó, a Delta-Truck.

Derűlátók a lízingcégek

thumbnail

- Ígéretes növekedési potenciált látnak a hazai lízingcégek az autóüzletágon túl a flotta- és... .

Mind a négy gumiját füstöli Amerika legerősebb SUV-ja – videó

thumbnail

A Dodge bemutatta a piac leggyorsabb és legerősebb három üléssoros szabadidőautóját, a Durango SRT-t. A 6,4 literes Hemi motorral szerelt SUV 12,9 másodperc alatt futja a negyed mérföldet és képes mind a négy gumiját is egyszerre füstölni, ha éppen arra támad kedve. Ezt videón is megnézhetjük.

Nincs gyorsabb a Tesla Model S-nél

thumbnail

Új, elképesztő gyorsulási adatok láttak napvilágot a Tesla Model S P100D-vel kapcsolatban. A Motor Trend magazin 2,28 másodperces nulla-százas gyorsulást mért, ami azt jelenti, hogy a P100D-nek nincsen ellenfele, a Porsche 918 Spydert, a McLaren P1-et, a Ferrari LaFerrarit és a Porsche 911 Turbo S-t is maga mögé utasítja. Szintén döbbenetes, hogy a P100D 10,5 másodperc alatt futja a negyed mérföldes távot.

Szlovák tervező felel a továbbiakban a BMW-k vonalaiért

A BMW Group dizájnereinek munkáját továbbra is a vállalatcsoport vezető formatervezője, Adrian van Hooydonk fogja össze, a BMW főbb modelljeinek formatervezési feladatait azonban Jozef Kabaň veszi át, a jövőbe mutató BMW i divízió és a vérpezsdítő sportautókat készítő BMW M almárka karosszéria- és utastér-tervező csapatát pedig mostantól Domagoj Dukec vezeti.

Vendée Globe - Fa Nándor befutott

thumbnail

- Fa Nándor a nyolcadik helyen végzett a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen; a magyar... .

Megújul a Ford családi szörnyetege

thumbnail

A Észak-Amerikában nagyon más elvek alapján keresnek autót a családok, mint mifelénk. Ott a nagyobbat rendszerint jobbnak is tartják – így lehet, hogy a Ford Expedition-höz hasonló hatalmas, alvázas terepjárók kifejezetten népszerűek, még akkor is, ha a piac súlypontja lassanként az önhordó karosszériás hobbiterepjárók felé tolódott az elmúlt években.

Kínai luxusautót tervezett a Pininfarina

thumbnail

Az idei Genfi Autószalonon nem is egy tanulmányt állít ki a Pininfarina: a Fittipaldi sportkocsi mellett, amelyet az olasz stúdiónál terveztek, egy luxusautót is láthatunk tőlük, amelyet szintén megbízásból terveztek.

Ralikrossz Mégane-t épít a Prodrive

thumbnail

Szövetségre lépett a Monster Energy atlétája, Guerlain Chicherit és a Prodrive, vadonatúj ralikrossz autó fejlesztésébe fogtak. Választásuk pedig az új Renault Mégane-ra esett, amiből 600 lóerős szörnyet faragnak a 2018-as FIA Ralikrossz Világbajnokságra (World RX).

Hallgassunk zseniális motorhangot

A felvételen csak egy üvöltő 12 hengeres versenymotor látható fékpadon – aki nem komálja az ilyesmit, nyomjon gyorsan egy vissza-gombot. A többieknek viszont élmény lesz a háromliteres fémesen nyers hangja, amely a 180 fokos motorokra olyan jellemző kompakt kipufogó-fonatból árad.

A nap karikatúrája: Zsonglőr

thumbnail

Alexander Dubovsky Oroszországból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu... .

Felfüggeszti a Volkswagen-konszern a kisebb dízelmotorok fejlesztését

thumbnail

A legfrissebb hírek értelmében a Volkswagen-konszern a tervek szerint felfüggeszti kis dízelmotorjának fejlesztését, amelyet a cég eredetileg a számos modellben használt, igencsak sikeres, és a tulajdonosok körében kedvelt 1.6 TDI motor utódjának szánt.

A Bugatti Veyron tervezője a BMW-nél folytatja pályafutását

A BMW a mai napon jelentette be a csoport formatervezési részlegét érintő aktuális személyi változásokat. A hivatalos bejelentés értelmében a BMW Group formatervezőinek munkáját továbbra is a vállalatcsoport vezető formatervezője, Adrian van Hooydonk fogja össze, a BMW főbb modelljeinek formatervezési feladatait azonban Jozef Kabaň veszi át, a BMW i divízió illetve a BMW M GmbH karosszéria- és utastér-tervező csapatát pedig mostantól Domagoj Dukec vezeti.