| MA | 2016 | 23 | 24 | 25 | 2017-01-26 | 27 | 28 | 29 | 2017-02 | 2018 |

A nap képe: Egy Mercedes túl az egymillión

thumbnail

A taxisok és egyéb hosszútávfuvarozók által olyannyira kedvelt E-osztály ismét bizonyított. Egy 1992-es példány órája nullázódott le teljesen, miután elérte az egymillió kilométeres futásteljesítményt. Az autó fenntartására tulajdonosa eddig 18 millió forintot költött.

Mégsem Toyota lesz az új Supra?

thumbnail

Már jó ideje a köztudatban van, hogy új Suprát készít a Toyota. A BMW-vel közös alapokra épülő sportkocsiról már kémfotók is készültek , de még mindig igen kevés biztos információnk van róla. A pontos nevéhez azonban most egy lépéssel közelebb kerültünk.

Mínusz egy tető és plusz 150 kg az E-osztályos kabrió mérlege

thumbnail

A Genfi Autószalonon leplezik le majd az új Mercedes-Benz E-osztályos kabriót, a Mercedes-AMG változatra még ezt követően is várni kell majd egy keveset, és noha a lépcsős hátúból készül, a vászontetősből Mercedes-Maybach nem lesz. Ahogy a kupénál, úgy itt is egy számmal nagyobb méreteknek örülhetnek majd a vásárlók annak köszönhetően, hogy az aktuális lépcsős hátú

BMW M2 vagy Porsche Boxster? – videó

thumbnail

Azt már jól tudjuk, milyen potenciál lakozik a BMW legkisebb M modelljében, de vajon mire megy a Porsche apró újoncának négyhengeres változatával szemben? Míg előbbi erősebb, utóbbi jócskán könnyebb, a papírforma alapján tehát nehéz ítélni.

Idő előtt: az új Suzuki WagonR

thumbnail

Ázsiában még jól fogy a dobozforma Suzuki WagonR, amelynek hamarosan hivatalosan is bemutatkozik az új generációja; addig is itt vannak a katalógusból kifotózott fényképek, amelyek alapján mér képet tudunk alkotni róla. Rögtön háromféle megjelenést is készítettek a formatervezők, most már két hagyományos és egy luxus külső van; utóbbinál a függőleges fényszórók és a nagy méretű

Hivatalos: 656 lóerővel érkezik az új Ford GT

thumbnail

Az első tanulmány óta már éveket vártunk rá, de úgy tűnik, hogy megérte. Az új Ford GT sorozatgyártása hamarosan elkezdődik, ezzel együtt pedig befutottak az első hivatalos műszaki adatok. Ezek pedig minden korábbi várakozást felülmúlnak, alátámasztva a gyáriak állítását, miszerint a szuperautó versenypályán gyorsabb, mint egy Ferrari 458 Speciale vagy egy McLaren 675LT.

A Skoda elkészítette a Kodiaq morcosabb változatát

Többek között 19 collos felniket és egyedi karosszériaelemeket kapott a Kodiaq Scout, az SUV marconább terepkivitele, amit nem csak látványban készítettek fel a kalandokra, hanem a technológia terén is. Az autót Genfben mutatják meg a nagyközönség számára.

Íme a szívómotoros Aston Martinok csúcsa

thumbnail

Az új Aston Martin DB11-essel megkezdte az átállást a turbómotorra a brit manufaktúra, a 2012-ben bemutatott Vanquish modell az utolsó, amely még a V12-es blokk szívó változatát használja. Tavaly novemberben leplezték le a 603 lóerős teljesítményű Vanquish S modellt, amely mostantól kezdve már a vászontetős Volante felépítménnyel is választható – a szigorúan kétszemélyes kupéval ellentétben

Ezt nem gondoltuk volna – furcsa rekordot állított fel a Nissan GT-R

thumbnail

Ha egy nem prémium márka készít sportautót, akkor egy dologban biztosak leszünk: az újdonság mindent elkövet majd, hogy bebizonyítsa rátermettségét. Ez alól nem kivétel a Nissan GT-R is, amely a korábbi sebességi és gyorsasági rekordok után most teljesen mással írta be magát a rekordok könyvébe.

Baleset az M3-as autópályán

thumbnail

Személyi sérüléses baleset miatt félpályás útlezárás van érvényben az M3-as autópálya Budapest... .

Finomhangolás – Seat Leon menetpróba

thumbnail

Az autó formavilága minimális módosításon esett át – alapvető változtatás helyett még elegánsabbá és dinamikusabbá tették a formát. Módosult az első és hátsó lökhárító, a hűtőmaszk pedig szélesebb lett, mindeközben egyes verziók rácsmintáin apró, fényes pontok jelentek meg. Ez jót tett az összképnek, a fejlesztők és a marketingesek szándékainak megfelelően valóban elegánsabb, minőségibb megjelenést ad

Karácsonyi maradékból üzemanyag – lehetséges

thumbnail

Ha különleges megoldásokról és elborult dolgokról van szó, akkor a saját szürke elszigeteltségükben élő, meglehetősen találékony és szociális finnek verhetetlenek. Távoli nyelvrokonaink kinkkutemppunak hívják a hasznos megoldást a maradék ételek felhasználására.

Leszerepelt a Mustang az EuroNCAP törésteszten

thumbnail

Már a frontális ütközést vizsgáló tesztnél is komoly hiányosságot produkált a Mustang, ugyanis mind a vezető-, mind az első utas helyén ülő bábu feje a légzsák mögötti kemény tárgynak ütközött, mert egyszerűen nem fúvódtak fel eléggé a légzsákok. De nem szerepelt valami fényesen az oldalirányú ütközés elleni védelmet vizsgáló póznának csapódáskor sem a kupé, mert

Gyártásban a kupé E osztály

thumbnail

Legördültek a kupékasznis Mercedes-Benz E osztály első példányai a gyártósorról. Az összeszerelés Brémában folyik – ugyanott, ahol a C kupét és kabriót is készítik. Már rendeléseket is felvesznek.

Mókamester: Ford Focus RS

thumbnail

A forró ferdehátúak legizgalmasabb képviselője a Ford Focus RS, amely a négyhengeres turbómotort kézi váltóval és összkerékhajtással párosítja. Utóbbi rendszer az egyik legbiztonságosabb és legsokoldalúbb sportautót faragja az RS-ből, amely különleges vezetési élményt nyújt.

Keresztben autózással tiszteleg India előtt a Nissan

thumbnail

Mintegy 14,7 kilométer hosszúságú az a keréknyom, amelyet egy Nissan GT-R hagyott a Rádzsasztánban található Sambhar tó medrében hagyott, miközben odarajzolta India körvonalát a 68. Köztársaság Napja alkalmából. Ezzel egyébként rögtön bekerült az indiai Limca Rekordok Könyvébe. Rahul Kanthraj raliversenyző ült a volánnál, aki az előre beprogramozott GPS utasításait követte – több próba után rajzolta

Rosszul törik a Mustang

thumbnail

Három autót tört össze legutóbbi tesztjén az EuroNCAP. A Volvo S90 és V90 párosával nem is volt probléma, a svéd modellek öt csillagot kaptak. A Ford Mustangnak viszont mindössze kettő jutott: 2008 óta nem szerepelt ilyen gyengén nagy gyártó az európai teszten.

Túraautó ez is, csak kissé más értelmezésben

Az európai luxusautó-gyártók sorra állnak be a sorba és készítik el SUV modelljeiket, hiszen immár a Lamborghini, a Maserati, az Aston Martin, a Bentley és a Rolls-Royce sem veti meg ezt a kategóriát.

Szarvasmarhák és további bűnösök szmogriadó idején

thumbnail

Nap mint nap halljuk, olvassuk, hogy mennyire szennyezőek a belsőégésű motorokkal hajtott közúti járművek. Ők a felelősek azért, hogy olvadnak a jéghegyek, egyre szélsőségesebbé válik az időjárás, és olyan labilis a levegő minősége, hogy elég egy kis köd, borongós hideg idő, hogy a káros anyagok egyből túllépjék a határértékeket. Ám a valóság ennél sokkal árnyaltabb, a bűnösök száma sokkal több, a jelenlegi megoldások pedig csak a felszín megkapargatását jelentik.

A Volvo brillírozott, a Mustang leszerepelt a törésteszten

thumbnail

Az új autók biztonságát vizsgáló fogyasztóvédelmi szervezet, az Euro NCAP ma közzétette a Volvo S90 és V90, illetve a Ford Mustang eredményeit. A két svéd kiemelkedően teljesített és öt csillagot kapott, míg a sportkupé két csillaggal kullogott haza.

Fokozott terepképességek - itt a Škoda Kodiaq Scout

Rendszeres olvasóinknak a Scout elnevezésről rögtön a Škoda ugrik be, hiszen a Volkswagen kezében lévő cseh gyártó modelljén, az Octavián láthattuk már ezt a jelölést, méghozzá a terepes kiegészítők és az emelt hasmagasság jelzéseként – de csupán optikai kiegészítőket tartalmazva, ScoutLine néven már a Fabia kínálatában is bemutatkozott . A telekjárók után ezúttal a Škoda nemrég leleplezett hobbiterepesének kínálatában is megjelenik a vagányabb kiállású, Scout verzió.

Új földkerülő csúcs: 40 nap!

thumbnail

A Francois Joyon irányította öttagú francia csapat 40 nap alatt hajózta körbe a Földet, ezzel új... .

Megbukott az új Yaris WRC

thumbnail

Megbukott a homologizációs eljáráson a Toyota idei rali-világbajnoki versenygépe. A Nemzetközi Automobil-szövetség két ponton is belekötött a Yaris WRC-be – Tommi Mäkinenéknek lesz min dolgozni a következő hetekben.

Terepesebb külsőt kap a Škoda Kodiaq

thumbnail

A Volkswagen-csoportnak már van tapasztalata abban, hogyan láttasson terepképesebbnek egyes modelleket. Ott vannak például az Alltrack jelzéssel ellátott autók, az Audinál Allroad, a Seatnál pedig X-Perience nevet viselnek az emelt hasmagasságú, körbeműanyagozott kivitelek. A Škodánál is évtizedes múltja van a Scout-változatoknak – most a Kodiaq-ot vették kezelésbe.

Óriásgalérián tündököl az új Honda Civic - minden információval

thumbnail

Nemrég tizedik generációjába lépett a Honda Civic, a kerek számmal pedig nem akárhogyan jubilált a modell: elhagyva az utóbbi két generáció kerekded formáit visszatért a gyökerekhez, miközben technikailag sokat lépett előre, köszönhetően a vadonatúj fejlesztésű platformnak és a turbómotoroknak. A hivatalos premiert követően ezúttal már minden részletre kiterjedően számolhatunk be az újdonságról, és egy méretes galériával is szolgálhatunk.

Csúcsok csúcsa a Ford palettáján

thumbnail

A vadonatúj Ford GT EcoBoost motorja a legnagyobb teljesítményű a márka összes ilyen technológiájú... .

Ilyen szélesítés vár a Honda NSX-re

thumbnail

A Liberty Walk egy-két digitális fotóval segít elképzelni, mit tervez csinálni az Acura/Honda NSX kupéval, miután kezei közé kaparintja. A szokásos szegecselt szélesítéseket hatalmas szárny és egyéb optikai elemek követik.

| MA | 2016 | 23 | 24 | 25 | 2017-01-26 | 27 | 28 | 29 | 2017-02 | 2018 |