| MA | 2015 | 16 | 17 | 18 | 2016-01-19 | 20 | 21 | 22 | 2016-02 | 2017 |

Teljesen új népmotorok a Volkswagentől

thumbnail

A VW márka igazgatója, Herbert Diess beszélt az új fejlesztésről, amely jövőre mutatkozik be. Úgy tűnik, a Volkswagennél is elkezdtek a motorokon spórolni.

Turbósítás a Lexusnál – három újdonság érkezett

thumbnail

A Lexus új fejlesztésű, kétliteres benzines turbómotoros hajtáslánca az NX-ben debütált, és csak idő kérdése volt, hogy beköltözzön a kínálat többi modelljébe is. A 245 lóerős egység már elérhető az IS, RC és GS típusokhoz is, hozzá pedig ezúttal már nyolcfokozatú automataváltót csatoltak a gyáriak.

Motorforradalom a Volkswagennél: új 1,5 literes motorok jönnek

A Volkswagen a legfrissebb, hivatalos forrásból érkező hírek szerint egy vadonatúj motorcsalád kifejlesztésén dolgozik. Az információ nem mástól, mint a márka első emberétől, Herbert Diess Úrtól származik, aki a Detroiti Autószalonon nyilatkozott a benzin- és dízelmotorok jövőéről.

Jön az összecsukható autó?

Nem tudni, hogy csak egy tetszetős ötlet, amelyet nem szeretnének másnak átengedni, vagy tényleg kifejlesztik, mindenesetre a Hyundai az Egyesült Államokban már szabadalmi védelmet kért az összecsukódó kisautóra.

Leplezetlenül kapták lencsevégre az új Mazda crossovert

thumbnail

Egy márka kínálatának gyökeres felfrissítésére a Mazdánál jobb példát keresve sem találhatnánk. A japánok szinte pillanatok alatt reformálták meg az egész palettájukat, és miután ez megtörtént, elkezdtek új szegmensek felé nyitni. Manapság nem meglepő, hogy egy gyártó a crossoverek terén igyekszik bővíteni kínálatát, így a Mazdát sem hibáztathatjuk azért, hogy a CX-3 után legújabb típusuk ismét egy hobbiterepes lesz – ahogyan az kiderült a nemrég kiszivárgott kémfotókból.

A legőrültebb Lamborghini Japánban készül

thumbnail

A Lamborghini Aventador eleve nem mindennapi jelenség, de egy japán tuningműhely, az Aimgain megmutatta, mennyivel feltűnőbb is lehet az olasz sportkocsi, ha egy kicsit foglalkoznak vele.

A Renault visszahív 15 ezer autót

thumbnail

A Renault francia autógyár visszahívja 15 ezer eladás előtt álló járművét, miután a Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére elvégzett véletlenszerű tesztelések megállapították, hogy a motorok szén-dioxid- és a nitrogén-oxid kibocsátásának szintje meghaladja az engedélyezett értéket - jelentette be Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter.

Ismét virágzik az autózás – rég nem látott mélységben az olajárak

thumbnail

Az autózás sokaknak szükség, másoknak élvezet, azonban minden kétséget kizáróan arányosság áll fen az üzemanyagok ára és az autózással töltött idő és kilométerek között. Noha nemrégiben már az 500 Ft-os benzinártól rettegtünk, az utóbbi hónapok, hetek hihetetlen csökkenést hoztak, hiszen az olajár nagyon alacsony szintre süllyedt.

Hiába elegánsak, a kukában végzik

thumbnail

Hiába sikeres Kínában, úgy néz ki, a Buicknak nincs sok mozgástere a General Motorson belül. Hiába készítettek két igazán kellemes megjelenésű tanulmányautót, egyikből sem lesz sorozatgyártmány, méghozzá a Cadillac miatt.

Most köszönjünk el a ZAZ-tól vagy jó lesz jövőre?

thumbnail

A lassan két éve tartó közel tetszhalott állapot után tavaly teljesen beleállt a földbe az ukrán autópiac, aminek egyenes következménye a ZAZ vergődése. Most végre belátták, hogy nincs tovább – legalább is egy évig biztosan bezárnak.

2015 legsikeresebb villanyautó-gyártója pedig a…

thumbnail

A villanyautók piacának 23,6 százalékát uralta tavaly, ezzel simán lett a szegmens legsikeresebb márkája Európában a Renault. A franciák 23 ezer villanyautót adtak el a kontinensen 2015-ben, minden itt eladott hat villanyosból egy  Zoe volt.

Hibridizáció: konnektoros hibridként tesztelik a Porsche 911-et

thumbnail

A Porsche legfőbb értékei közé mindenekelőtt a hagyományok ápolása tartozik, a németek ugyanis büszkén vallják, hogy a hosszú távú fennmaradáshoz és sikerekhez az autóiparban is elengedhetetlen a tradíciók tisztelete. A másik oldalon viszont ott vannak az innovációk, ami a márka sikerreceptjének másik kulcsa: a Porsche folyamatosan, gőzerővel és időt-energiát nem kímélve fejleszt, hogy a gyártó autói mindig a létező legmagasabb technikai színvonalat képviselhessék.

Stig őrültködik az új Ford Focus RS volánja mögött – gyári videóval

thumbnail

A Ford gyári sportrészlegére igazán büszke lehet: a Ford Performance az elmúlt időszakban olyan modelleket hozott világra, amelyek hallatán minden becsületes autórajongót kiráz a hideg. Az ügyes mérnökök egyik legfrissebb gyümölcse és egyben talán legnagyobb büszkesége az aktuális Focus radikális sportváltozata, a Focus RS, ami szinte minden korábbi találgatást képes volt felülmúlni.

| MA | 2015 | 16 | 17 | 18 | 2016-01-19 | 20 | 21 | 22 | 2016-02 | 2017 |