| MA | 2013 | 19 | 20 | 21 | 2014-01-22 | 23 | 24 | 25 | 2014-02 | 2015 |

Ford Focus 500 lóerővel

thumbnail

Egy új versenysorozat első képviselőjeként mutatták be ezt a Ford Focusnak látszó gépet Dél-Afrikában. A GTC, azaz Global Touring Car sorozat hasonló az amerikai Nascarhoz, a német DTM-hez vagy a japán SuperGT-hez, de nemzetközi ismertségre tör.

A Fiat teljesen felfalta a Chryslert

thumbnail

Nem volt egyszerű menet, de a Fiat végül a maradék Chrysler részvényeket is kiénekelte a szakszervezet szájából, így már azt tesznek az amerikai autógyártóval, amit csak akarnak. Az olaszok számára épp a legjobbkor, hisz a Chrysler gyorsan erősödik, míg a Fiatnak komolyan árt az európai piac gyengélkedése.

Landy néven érkezhet majd a Land Rover aprósága

thumbnail

Az utóbbi pár évben a Land Rover igencsak belehúzott, hiszen a merész Evoque után jött a vadonatúj Range Rover, majd idén a Range Rover Sport, és közben a Discovery is átesett egy alapos frissítésen. Az angol márka nem kíván leállni, a hírek szerint nemrég levédették a „Landy” elnevezést.

Új logóval szárnyalna tovább a Caterham

thumbnail

A Caterham nagy tervekkel indult neki a 2014-es évnek, és ennek a megújulásnak az egyik első lépéseként frissítették a gyártó logóját, mely mostantól egységesíti a márka arculatát. Ez minden területre vonatkozik majd, legyen szó a Forma-1-ről vagy utcai modellekről.

Olasz-amerikai fúzió: a Chrysler már teljes egészében a Fiaté

thumbnail

Amint az már korábban várható volt, a Fiat megkaparintotta a Chrysler Group LLC fennmaradó részét. Az olaszok már eddig is többségi tulajdonosok voltam az eredetileg amerikai márkában, azonban mára már a Chrysler teljes egészében a Fiat tulajdonát képezi.

Kémfotón az új Opel Corsa

thumbnail

Nyolc éve van piacon az Opel kisautója, így egyre nehezebb a dolga a konkurenciával szemben. Rüsselsheimben fejlesztenek valamit, de a kémfotók alapján nem épp azt, amit vártunk volna: úgy néz ki, megelégszenek a jelenlegi modell átdolgozásával, és piacon tartják még további két-három évig.

Stratégiai megállapodást kötött a PSA és a Dongfeng

thumbnail

Az utóbbi időben a kínai másolatokra reagálván a gyártók már nem a hatósági utat járják, hanem megállapodásokkal, együttműködéssel próbálnak mindkét fél számára hasznos üzletet kötni. Ezúttal a francia PSA (Peugeot/Citroën) ült tárgyalóasztalhoz kínai partnerével, a Dongfeng Motor Corporation vállalattal.

Kis mértékben drágul a gázolaj, stagnál a benzin péntektől

thumbnail

Az üzemanyagok ára a hét elején nem változott, azonban végül úgy tűnik, mégsem ússzuk meg módosítás nélkül a hetet. A rapszodikus árváltozási hullámokat követően ezúttal minimális emelésre van kilátás. A pénteki naptól 2 forinttal emelkedik a gázolaj ára, míg a benzin ezúttal stagnál.

Jogosítvány otthonról - teszteljük az e-learning webjogsit

thumbnail

Nyugaton már bevett gyakorlat, itthon pedig most kezd egyre szélesebb körben elterjedni az otthoni, számítógépes tanulás. Az oktatás ezen formája számtalan előnnyel jár: többek között költséghatékony, ugyanakkor rugalmas, és a vizsgaeredményességek szempontjából is pozitív képet mutat. Most pedig már az autós területen is találunk rá példát.

| MA | 2013 | 19 | 20 | 21 | 2014-01-22 | 23 | 24 | 25 | 2014-02 | 2015 |