| MA | 2011 | 2012-02 | 18 | 19 | 20 | 2012-03-21 | 22 | 23 | 24 | 2012-04 | 2013 |

Visszatér a Datsun márka

thumbnail

Kerek ötven évig, 1931 és 1981 között Datsun néven forgalmazta autóit a japán gyártó, és csak a 80-as évek közepére változtatta meg összes autójának márkajelzését Nissanra. Most azonban bejelentették, hogy a Datsun márka újjáéled.

A legenda új erőre kap - múzeum nyílt Enzo Ferrari emlékére

thumbnail

Legutóbbi maranellói látogatásunk óta sem állt meg az élet az észak-olaszországi szuperautó háromszögben, s a korábban bemutatott Ferrari Múzeum után már egy újabb létesítmény is megnyitotta kapuit, ami az „il Commandatore” emléke előtt tiszteleg.

Beleláthatunk az új csúcs-Porschébe

thumbnail

A közönségnek ugyan megmutatták már, hogy hogyan fest majd a 918-as , de a tanulmányautókba még nem a végleges hajtásrendszer került. Azt ugyanis csak most fejlesztik, ebben a látszólag tessék-lássék összedobott autóban.

Datsun volt, Datsun nincs, Datsun lesz – feltámad a japán márka

Ősszel már felbukkant néhány kósza hír, melyek szerint a Datsun visszatér az autógyártók világába, ám ezúttal már hivatalos tényként közölhetjük a valaha eltűnt márka újbóli életre hívását. Önerőből már képtelenség lenne újra próbálkozni: a Datsun is a Nissan hathatós segítségével kezdhet újra modellek gyártásába, pontosan úgy, ahogy valamikor régen is tette.

Bukás a Mercedes R osztály?

thumbnail

Az R osztály különös keverék, valahol félúton egy hobbiterepjáró és egy családi egyterű között. A Mercedes eredetileg arra számított, hogy ez a koncepció épp olyan siker lehet, mint a BMW X6 kupé-SUV öszvér, de kiderült, hogy a sikerhez nem elég két kategóriát összekeverni.

Eladó a Ferrari-gyilkos Volvo

thumbnail

Szerényen csak a Svédország legfaszább Volvója szlogennel hirdeti megszállott tulajdonosa az átépített Amazon kombit, amely jobban megy a legtöbb sportkocsinál. És ahhoz képes, hogy mire képes, egész megfizethetőnek tűnik.

Eladó Senna autója

thumbnail

A legnagyobbak is kicsiben kezdik, és ez Ayrton Seenára is igaz volt, akiért haláláig vetélkedtek a legnagyobb F1-es istállók. Senna számára a szakadó esőben megrendezett 1984-es monacói nagydíj jelentette a nagy lehetőséget, amelyet csaknem megnyert egy esélytelennek tűnő autóval.

A legnagyobb luxus az utolsó útra

thumbnail

Manapság a pompakocsi-piacon is ugyanolyan sokszínűség uralkodik, mint az élőknek szánt járművek között. Van minden, a koporsószállító Hodgép Pulitól a legdrágább luxuskocsikból épített óriásokig. Ez utóbbiak sorát gazdagítja a Biemme Special Cars félmillió eurós óriása.

Toyota Avensis Wagon D-CAT aut. teszt - Félrefésülés

Hazánk leginkább szakmai szemléletű autós magazinjának hasábjain talán nem illik megvallani, de már egészen kis koromtól kezdve szimpatizáltam a Toyota termékeivel. A 90-es évek elején rengeteg élményt és jó tapasztalatot gyűjtöttem hűséges családi igáslovunkkal, a bordó Carina E-vel, és örülhettem, amikor egy gyengélkedő Mercedes-Benz okozta fájdalmakat a Lexus LS kényeztetésében pihenhettük ki. Mindig is tetszett a japánok precíz, sokszor az anyagiakat sem kímélő hozzáállása, amivel őrülten izgalmas koncepciókat valósítottak meg és tettek legendává. Azonban úgy tűnik, hogy a gazdasági verseny hozzájuk is elért.

| MA | 2011 | 2012-02 | 18 | 19 | 20 | 2012-03-21 | 22 | 23 | 24 | 2012-04 | 2013 |